promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andinak minden is ömlött a fenekéből, és azt is tisztázta, hogy gyereket vár-e

Tóth Andinak minden is ömlött a fenekéből, és azt is tisztázta, hogy gyereket vár-e

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc

Ahogy azt már megszokhattuk, Tóth Andi továbbra sem tudja visszafogni a szókimondását.

Tóth Andi mindig hangoztatja, hogy nem igazán lehet mögé látni, és sokan csak a felszínt kapargatják, ha meg akarják őt ismerni. Persze az is benne van a pakliban, hogy kevés embert enged közel magához, aminek meg is van az oka.

Kimondhatjuk, hogy Magyarország egyik legmegosztóbb énekesnője, akit már nem igazán lehet sarokba szorítani azzal, ha kritizálják.

Szóval Tóth Andit továbbra sem érdekli, hogy ha a szókimondó énje miatt megszólják, bár már láttunk olyat is, hogy a követők szinte tényleg csak a semmi miatt kötnek bele. Annyit biztosan állíthatunk, hogy az énekesnő nem hajlandó behúzni a féket.

A 24 órán keresztül elérhető Instagram sztorijában azt is megnézhetitek, hogy egy új dalt kezdett el rögzíteni. A kreativitást nagyon nehéz megőrizni, főleg így, hogy beindult a koncertszezon, amit már a koronavírus-járvány sem fog tönkretenni, legalábbis remélhetőleg.

Tóth Andi maximalista, és láthattuk már úgy, hogy betegen ment el fellépni. Amikor feláll a színpadra, akkor teljesen átváltozik, és valószínűleg a külvilág is megszűnik a számára. Talán pont ezért tudta teljesíteni a debreceni Kazánházas fellépését, pedig abszolút nem volt jól.

„Nem tudom, mi a f*sz van, de mindjárt meghalok, gyerekek! Hányingerem van, fáj a fejem, fáj a fogam, fáj a hasam, f*sok, mint az állat... Nem vagyok terhes, de mindjárt megpusztulok, és egy óra múlva megyünk Debrecenbe fellépni”

- jelentette be Andi Instagramon.

Utána mintha kicserélték volna, és teljesen profin hozta le az esti koncertet.