Csuti megosztotta a világgal, hogy mi fogta meg őt igazán az új barátnőjében, akivel nemrég vált nyilvánossá a kapcsolatuk.
Már hosszú hónapok óta Kulcsár Edina és Csuti válásáról beszélnek az emberek, bár főleg azért, mert az egykori szépségkirálynő mindössze három nappal a nagy bejelentés után közölte, hogy összejött a híres magyar rapperrel, G.w.M-mel. Abban a pillanatban, hogy ez megtörtént, rengetegen álltak Csuti oldalára, hiszen páran úgy érezték, hogy ő a botrány legnagyobb áldozata – valószínűleg éppen ezért fogadták a követők olyan pozitívan, hogy végre sikerült tovább lépnie, és összejött egy Gina nevű lánnyal.

Ő Csuti új barátnője - fotó
Olvass tovább...
Csuti egyelőre még nem árult el sok dolgot az új barátnőjéről, így rengeteg titok fedi a kapcsolatukat, viszont az már kiderült, hogy pár hete jöttek össze, voltak együtt Madridban, illetve még nagyon az elején járnak, de eddig szerencsére minden jónak tűnik – erről árulkodik az is, amit nemrég a híresség megosztott egy Insta Storys kérdezz-felelek során, mikor megkérdezték tőle, hogy mi fogta meg őt Ginában:
„Az, hogy olyan természetes volt vele minden, nagyon jól reagált a velem kapcsolatos történésekre... Nulla erőlködés egyelőre, mintha ezer éve ismerném!”
A kommentelők az eddigi visszajelzések alapján kifejezetten örülnek annak, hogy Csuti újra megtalálta a boldogságot, ráadásul Gina szépségét is sokan dicsérik, és azt mondják, hogy nagyon jól mutatnak együtt – Kulcsár Edina pedig már jelezte, hogy szívesen találkozna Csuti új párjával, így hamarosan lehet, hogy arra is sor kerül.

Megviseli Kulcsár Edinát a válás?
Olvass tovább...

