promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megan Fox combközépig érő csizmában pucsít és ingerel – megint elképesztő ruhát talált a szekrényében!
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A színésznő azt is elárulta, hogy mire használták az asztalukat egy bérelt luxuslakásban.

Talán a milliárdos Elon Musknak akart üzenni Megan Fox azzal, hogy a legfrissebb képén egy Mars-utazás résztvevőjének öltözött be. SpaceX légi utaskísérőnek nevezte magát a gyönyörű színésznő, utalva a különc vállalkozó egyik izgalmas projektjére.

Musk 2002-ben alapította meg a SpaceX űrkutatási vállalatot, mégpedig azzal a céllal, hogy az űrrepülést bárki számára elérhetővé tegye a költségek lefaragásával. A végső cél a Mars kolonizálása, vagyis tömegek eljuttatása a vörös bolygóra.

„Már csak 8 hónap és 6 nap maradt a célállomás eléréséig”

– írta a posztjában Megan Fox, utalva arra, hogy a jelenlegi technológiai fejlettségi szint mellett ennyi időbe kerülne számunkra a Mars elérése. A közel 9 hónapos időtartam miatt sok kommentelő azt hitte, hogy a 35 éves szépség babát vár, és így jelenti be a nagy hírt, de persze nem erről van szó.

A látvány mindesetre észveszejtő, Fox „légikisasszony” kobaltkék topban és miniszoknyában, valamint combközépig érő fekete csizmában pózol egy lépcsőn, sőt egyszer olyan izgatóan pucsít, hogy a látvány alighanem mindenkit zavarba ejt. Remek kiegészítő a feltornyozott haj és a karmokhoz hasonló bordó műkörmök is.

A háromgyerekes színésznő 2020 nyara óta az amerikai énekes-rapper Machine Gun Kelly párja. A kapcsolatuk nem nevezhető állóvíznek, igyekeznek folyamatosan ellátni munícióval a bulvársajtót, és nemcsak a meghökkentő öltözködésük által.

Fotó: Profimedia

A közelmúltban például azt is elárulták, hogy egyszer az Airbnb-n keresztül béreltek luxuslakást maguknak, és az egyik asztalt alaposan megviselte az ottlétük. Nem azért, mert olyan sokat ettek volna, inkább a hagyományos funkciójától eltérő használat miatt.

„Azt kell mondanom, hogy ez az asztal látott pár érdekes dolgot”

– posztolta ki akkor a színésznő, mégpedig egy olyan képe mellé, amelyen egy hatalmas asztalnak támaszkodva láthatjuk. A helyszínt nem árulták el, de alighanem kevesünknek adatik meg, hogy ugyanazt a lakást kibérelhessük egyszer magunknak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás