promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Több évtizedes Star Wars-titok derült ki, elképesztő módon imádni fogod
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Ponyvaregény és Tarantino szelleme is ott volt a filmben.

Miközben Samuel L. Jackson az új Marvel-sorozattal, a Disney+-ra készülő Secret Invasion forgatásával van elfoglalva, eközben olyan titkokat árul el Csillagok háborújából, amely garantáltan feldobja a napodat. Kis színes tartalom, amely a vészterhes időkben duplán jól esik a léleknek.

A Tonigh Showban a színész most elmondta a krek történetét annak, hogy került a fénykardjára a "BMF" felirat. Arról, hogy ez ott volt, és pontosan mit jelenetett, arról már korábban is beszélt Jackson, méghozzá 2013-ban. Ez egy utalás volt korábbi szerepére a Ponyvaregényből, hiszen ott Jules pénztárcáján az a felirat díszelgett, hogy „bad motherf*cker”. Azóta ez a felirat már a világ popkultúrájának szerves része.

De mégis hogy került oda a fénykardra a felirat, és ki akarta azt, hogy ez ott legyen?

Jackson most elmondta Jimmy Fallonnak, hogy nem ő kérte, a stáb csinálta, egyszerűen azért, mert szerették őt, ráadásul neki is csak a forgatás végén mutatták meg.

(via Index)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás