promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV Aureliót egy igazi Való Világos veterán fogja támogatni a börtönben
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Aureliónak hamarosan be kell vonulnia a börtönbe, amit közvetíteni is fog.

A Való Világ 6 egykori győztesét és társait emberrablás miatt állították bíróság elé. A Szegedi Ítélőtábla ehhez még hozzátette a drogügyei miatt kiszabott büntetést, szóval a celebnek 3 év 5 hónapot kell  rácsok mögött töltenie.

VV Aurelio elmondta, hogy minden esetben kerülni fogja a balhét, ezzel pedig azt akarja elérni, hogy a jó magaviselete miatt hamarabb szabadulhasson.

Az egykori valásgshow-szereplő hozzátette, hogy ért a küzdősportokhoz, szóval ha olyan szituációba keveredik, akkor meg fogja tudni magát védeni bent. Mivel ismert ember, így szerinte az örök is jobban fognak rá figyelni.

VV Aureliónak pont a születésnapján, február 16-án szerdán kell bevonulnia a börtönbe, és az utolsó kint töltött pillanatokat élőben közvetíteni is fogja.

A Való Világ 6 győztesét egy másik egykori valásgshow-szereplő, VV Béci vette védelmébe, aki úgy döntött, hogy a börtönbe vonulása után is támogatni fogja Aureliót.

„El kell, hogy mondjam, én nem értek egyet a bíróság döntésével. Elég nehéz egy ilyen szervezetet úgymond kritizálni, de én nem értek ezzel egyet. Nem értem azt, soha nem értettem, attól függetlenül, hogy értem az önbíráskodást, de soha nem értettem azzal egyet, hogyha egy embertől elvesznek valamit, és én hirtelen haragból, de a sajátomat vissza akarom szerezni, úgy, hogy azért nagy kárt nem teszek. De most azért egy térítő pofon már ne adj Isten, hogyha tőlem ellopnak valamit, azért álljon meg a menet. Én ezzel nem értettem soha egyet, hogy miért engem büntetnek és miért nem a másikat. Ennek függvényében ha már ez így alakult, és nem tudunk ellene mit tenni, csak egyetlenegy dolgot, hogy jó magaviselettel sokkal kevesebb lesz a börtönbüntetés, és amit ülnie kell Aurelionak”

- idézte a Blikk a rappert, aki az Instagram-sztorijában számolt be erről.

VV Béci hozzátette, hogy mindenben igyekszik támogatni Aureliót, amíg a VV6 győzetese börtönben lesz, mert egy roppant jószívű srácként ismerte meg.

Aurelio és Béci két külön szériában szerepeltek, mert utóbbi a Való Világ 4-ben tűnt fel, ahol olyan játékosokkal volt összezárva, mint Nádai Anikó, vagy Baukó Éva. A VV4-et végül Nagy Alekosz nyerte meg.  

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás