promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Paris Hiltontól nem ezt vártuk - Megdicsérte az örök ellenségét
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A milliomos örökösnő szerint minden rendben van köztük. 

Paris Hilton szerint ő és Lindsay Lohan már nincsenek rossz viszonyban. Most arról beszélt, hogy felnőtt emberként már mennyire éretlen dolog ilyenfajta vitákba belemenni.

„Most mentem férjhez. Őt is eljegyezték. Nem járunk már középiskolába. Szerintem nagyon éretlen volt a vitánk, de most minden rendben van”

- mondta.

Paris Hilton tavaly novemberben ment feleségül Carter Reumhoz. Lindsay Lohan kezét pedig Bader Shammas kérte meg, a nagy hírt Instagramon jelentette be szintén novemberben. Hilton elárulta, hogy nem sokkal azután kereste meg Lohant, hogy a megtudta, gyűrűt húztak a színésznő ujjára.

„Láttam, hogy eljegyezték, amikor a nászutamon voltam, és csak azt mondtam: >>Gratulálok<<

– emlékezett vissza, ezzel pedig sikerült megtörnie a jeget.

„Nincs rossz hangulat köztünk”

- tette hozzá.

A kettejük rossz viszonya 2006-ra nyúlik vissza, amikor Hilton „fire-crotch-nak” (nincs rá jó magyar megfelelő, de vörös hajú emberek szeméremszőrzetére utaló vulgáris szó) nevezte Lohant. De titulálta már rá korábban bénának és kínosnak is, igaz, ezekért utólag bocsánatot kért.

Legutóbb még 2021. decemberében volt szó kettejük viszályáról, akkor már pozitívabb képet festett Paris Hilton.

"Tudom, hogy a múltban voltak nézeteltéréseink, de csak gratulálni akartam neki, és őszintén nagyon örülök a boldogságának"

- mondta akkor.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás