promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Átverés Kulcsár Edináék válása? A Nyerő Páros szereplője szerint csak címlapra és figyelemre vágynak
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy hazai híresség szerint Kulcsár Edináék mindenkit megvezetnek a válásukkal azért, hogy újra címlapra kerüljenek.

A napokban sokakat megdöbbentett a hír, hogy válik Kulcsár Edina és Csuti. A sztárpár a közösségi oldalaikon tudatta a követőikkel, hogy hiába próbálták rendbe hozni a házasságukat, egy év küzdelem után úgy döntöttek, külön utakon folytatják.

A válásnak több száz milliós vagyon lesz a tétje, ugyanis a páros jelentős ingatlanvagyont halmozott fel, emellett már évek óta építette közös vállalkozásukat, az influenszereket képviselő Social Guru Kft.-t, ami a Blikk információi szerint 2020-ban több, mint 135 millió forintos bevételt hozott. A lap továbbá azt írja, hogy Edináék háza is egy kisebb vagyont, 150 millió forintot érhet.

Alig pár napja jelentették be a válásukat, máris megjelent egy pletyka, miszerint egy harmadik fél miatt ment tönkre Edina és Csuti házassága.

„Nincs harmadik fél, már nem működött jól a kapcsolatunk. A közleményben mindent elmondtam, amit szerettem volna, a legfontosabb viszont, hogy a gyerekek ebből semmit ne érezzenek”

- reagált a rosszindulatú pletykára Szabó András, azaz Csuti.

Most egy újabb pletyka röppent fel, amit egy olyan hazai hírességtől származik, aki elmondása szerint jól ismeri a párost. Ő úgy véli, hogy Edináék válása csak eszköz arra, hogy újra címlapra kerüljenek.

„Épp elég időt töltöttem együtt Edináékkal ahhoz, hogy kiismerjem őket. Ha másra nem, legalább erre jó volt a Nyerő páros, hogy kiismerjük egymás személyiségét, kicsit belelássunk egymás dolgaiba, titkaiba. Nem akarom bántani Edináékat, mert egy imádnivaló páros, és nagyon jó embereknek tartom őket, de most kicsit csalódtam bennük. Mindenki emlékszik a pereskedésükre, aminek a végén ugye a bíróság kimondta, hogy nem számítanak közszereplőnek. Na most ehhez képest ott voltak velünk a Nyerő párosban, mindig ott vannak a bulvár oldalakon, gyakorlatilag folyton hírekben vannak. És most bejelentették, hogy válnak. Pontosan tudom, hiszen sokszor beszélgettünk Edinával, hogy ez nem így van. Csak címlapra és figyelemre vágynak. Látták, hogy a Berkiéknek ez mennyire bejött, ők is egyik napról a másikra eltüntették egymást a közösségi oldalukról, aztán nem beszéltek senkinek róla, hogy mi van, csak annak, aki a legtöbbet ajánlotta nekik. Na most én nem azt mondom, hogy Edináék is a pénz miatt csinálják, mert mint mondtam, imádom őket. Ők nem a pénzre, csak újra központi figyelemre vágynak”

- mondta a neve elhallgatását kérő híresség a Promotions.hu-nak, aki együtt szerepelt a Nyerő Páros 5. évadában Edinával és Csutival.

A celeb szerint nem szabad megkérdőjelezni, hogy a páros házasságában tényleg gondok vannak, de véleménye szerint nem fognak elválni.

„Minden házasságban vannak gondok. A mienkben is. De tudom, hogy meg fogják oldani. Az ő esetükben pont az a kapcsolatuk lényege, hogy egymást erősítik, tökéletesen kiegészítik egymást, és ha most nem is érzik így, de legbelül tudják, hogy nem tudnak boldogulni egymás nélkül. Ők összetartoznak, és erre ők is rá fognak döbbenni. Ki tudja, lehet mire sor kerül az exkluzív interjúra, eljutnak idáig, és a címlapokon már az fog állni, hogy Kulcsár Edináék együtt maradnak”

A 24. hu nemrég egy listát állított össze azokról a párokról, akik a Nyerő Páros után szétváltak. A portál összesítése szerint Edina és Csuti lenne a tizedik páros, akik külön utakon folytatnák életüket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás