promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kitálalt az Exatlon Hungary egyik stábtagja, ez történt a kamerák mögött
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A TV2 műsorának egyik stábtagja elárulta, mi volt Dorci, Patrik, és Yilmaz között a forgatáson.

Pap Dorci és Esztergályos Patrik még az Exatlon Hungary All Star promó-forgatásán találkoztak, és azóta már egy párt is alkotnak. Bár elég nagy próbatétel elé állította a műsor az újdonsült párt, hiszen amint megérkeztek Dominikára, nem beszélhettek, nem érintkezhettek egymással.

Az Exatlon Hungary-nek szigorú szabályai vannak arra vonatkozóan, hogy a Bajnokok és a Kihívók nem beszélhetnek egymással, és erre kifejezetten figyelnek a forgatáson. Emiatt került kínos helyzetbe Patrik és Dorci, hiszen nem más adta nekik az utasításokat, mint a Kihívó-lány volt barátja, Yilmaz Can, aki rendezőasszisztensként dolgozik a produkcióban.

„A helyzet mindenképpen eléggé kellemetlen, hiszen úgy tudom, Dorci és Can szakítása meglehetősen viharosra sikerült, finoman szólva nem békében váltak el. Mivel Dorci és Patrik még nagyon a kapcsolatuk elején járnak, a dolog törékeny, így az sem tett jót, hogy a megérkezésük után – a játék szabályai szerint – már nem beszélhettek, hiszen két külön csapatban vannak. A forgatáson erre a készítők külön figyeltek, a rendező asszisztenseként pedig Cannak többek között az is a feladata, hogy ne engedje beszélni egymással a két csapat tagjait”

- nyilatkozott a Blikk-nek az Exatlon egyik stábtagja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás