promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pap Dorci csak pasizni jár az Exatlon Hungarybe?
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Exatlon nézői kiakadtak a "pasifaló" Pap Dorcira.

Pap Dorci és Esztergályos Patrik között már az Exatlon Hungary All Star promó-forgatásán kialakult egy bizonyos kötödés, szerelmi kapcsolat, amit a műsorban sem tudtak sokáig titokban tartani. Bár mind ez idáig arról volt szó, hogy a versenyzők nem léphetnek intim kapcsolatba egymással, úgy tűnik, az All Star-évadban a TV2 felrúgta a szabályokat.

A nézők közül többen is úgy vélik, hogy az Exatlonban most már teljesen eluralkodott a túljátszott reality-baromság, és az új évad lassan átmegy egy sportos köntösbe burkolt társkeresőbe, amiben Dorci és Patrik voltak az első páros.

„Hát voltam már jobban, szerintem nem hazudok, ha ezt mondom, de próbálok túllendülni. Nyilván az, hogy nem Patrik jött vissza a párbajból, kicsit megvisel. Remélem, hogy hamar ki tudnak zökkenteni ebből a csapattársaim"

- mondta a szerda esti adásban Dorci, aki párja kiesése óta nem tud aludni, és koncentrálni sem.

Erre a kijelentésre reagált a műsor egyik nézője is, aki a Promotions-nek eljuttatott levélben olvasott be a Kihívó-lánynak.

„Nem tudsz a versenyre koncentrálni...kedves Dorci, akkor mi a büdös p*csának vagy még itt?! Egyáltalán minek jöttél vissza az Exatlonba?! Mert hogy teljesítményt nem nyújtasz, az tisztán látszik!!! Te csak nyaralni és pasizni jársz az Exatlonba, és kiváncsi lennék rá hogy a török exed mit szólt ahhoz hogy te most megszegve a műsor szabályait, az egyik bajnokkal puszizkodsz, mikor a kamerák éppen nem látnak...szánalmas vagy, úgy állitod be magad, mint egy nagy sportember, de semmit nem tudsz, nem támogatod a csapatod, megint csak azt nézed kit lehetne felszedni. Remélem hamar eltakarodsz a műsorból, mert már a 2. évadban bebizonyosodott, hogy nem vagy idevaló, nem is értem a TV2 miért hívott vissza. Sz*rkavarásnak jó vagy, megtámogatod a műsor valóságshow részét. Ennyi vagy te...”

A fenti sorok szerzője kérte, hogy a nevét ne jelentessük meg, mindenesetre nem ő az egyetlen, aki hasonló véleménnyel van Dorciról. A közösségi médiában számtalan ilyen komment olvasható:

„Dorci társkeresőnek használja az Exatlont?"

„Ez nem lehet komoly. Távolról sem illenek egymáshoz"

„Azt hittem Patriknak több esze van. Dorci minden Exatlonja alatt becsávózik"

Ha szeretnél Te is véleményt írni az Exatlon Hungary-ről, küldd el nekünk email-ben, vagy a Facebook-on üzenetben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás