promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
„Büszke lenne rám” – Alee az egész országot meghatotta a szavaival

„Büszke lenne rám” – Alee az egész országot meghatotta a szavaival

Borítókép:  Alee / rtl.hu (screenshot)
Színes
Kategória fejléc

Alee nagyon megható dolgokat mondott elhunyt nagymamájáról, és egy különleges karácsonyi emléket is megosztott az emberekkel.

Rengetegen örültek, mikor kiderült, hogy a 16 éves Alee nyerte az RTL Klub sikerműsorának, az X-Faktornak a jubileumi 10. évadát. Persze sokan voltak, akik kiakadtak ezen, mivel egyesek szerint nem egy rappernek kellett volna győznie, de az biztos, hogy Alee stíluson belül kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és megragadta a nézők szívét a története, hiszen nagyon szerény körülmények közül érkezett a színpadra.

Alee többször is elmondta már, hogy sokan bántották/bántják őt, éppen ezért volt neki olyan fontos a támogatás, amit az elhunyt nagymamájától kapott – de hiába nincs már vele, úgy érzi, hogy most is figyeli, segíti őt:

„Picikét szomorú vagyok, hogy nem mehetek oda hozzá, és nem mutathatom meg neki azt, ami történik velem. De egyrészről meg nem, mert tudom, hogy ott van és nézi, és segít engem végig az úton, amin járok, és a jövőben is segíteni fog. Viszont ha belegondolok, én úgy érzem, hogy ő büszke lenne rám”.

Alee elmesélte élete egyik legkellemesebb karácsonyi emlékét is a nagymamájával: egyszer az ünnepek alatt a nagy lakmározás után rapper szülei már kidőltek, ők ketten pedig régi magyar filmeket néztek a tévében – ez valóban igazán idillinek hangzik, főleg a fiatal híresség megható szavai után.

Itt lehet megnézni Alee interjúját: