promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csak a lányok fenekét nézegeti, képtelen dönteni A Nagy Ő
Borítókép:  TV2/A Nagy Ő - Bachelor
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Vészesen közeledik a párkereső vége, de Tóth Dávid egyre tanácstalanabbnak tűnik.

Ahogy halad előre A Nagy Ő párkereső reality, úgy botlik az összeállított epizódok ritmusa. A nyolcadik adásra eljutottunk odáig, hogy a legizgalmasabb momentumnak szánt Rózsaceremóniára már nem is a műsorszám végén, hanem a legelején került sor.

De ezen lépjünk túl, hiszen végre elkezdett szűkülni a kör, mégis – érdekes módon – úgy tűnik, hogy akkora esélye van bármelyik lánynak nyerni, mint Latifinek a szezonzáró Forma–1-es Abu-Dhabi Nagydíjon.

Furcsa ellentmondás, és ez csak Tóth Dávid egyre növekvő tanácstalanságának köszönhető. Mindenesetre a lányok céltudatosabbak, Annabella például kifejezetten magabiztos volt a Rózsaceremónia előtt (meg is kapta az első virágot), Laura bizonytalankodott (nem kellett volna aggódnia), míg Evelin alaposan bedobta magát, legalább fél napot tölthetett a ruhájával és a sminkjével a nagy esemény előtt.

Be is jött a számítása, hiszen a fekete démonnak öltözött pénzügyi asszisztens ismét túljutott egy körön, vagyis Cintia mellett a szende Rebeka távozott a villából.

„Evelin, neked már az előző ceremónián is mondtam, hogy szeretném, ha újraindulna a kapcsolatunk. De ez nem történt meg. Ez bosszant, mert szeretném, hogy megtörténjen, az utolsó rózsát tehát neked szánom”

– adott Dávid még egy utolsó utáni esélyt a lánynak, aki mindezt forró ölelésekkel hálálta meg. A feszült este után másnapra ismét lazítós programokat szerveztek, de ezek nem mindegyike sült el jól.

Fannit például offroadozni vitte a kajakos, ami a vezetni nem tudó lány számára csak hajszállal lehetett romantikusabb, mint egy nagyüzemi disznóvágás megtekintése. Laurával hőlégballonozást terveztek, ám ez az erős szél miatt meghiúsult, így maradt az idétlen tandembiciklizés.

Ahogy halad előre a műsor, úgy tűnik, mintha Dávidot egyre jobban összenyomná a rengeteg program, tennivaló, döntési helyzet. Bár hetek óta együtt vannak, még mindig alig-alig képes feloldódni a lányok társaságában, ami gyakran kínos feszengéshez vezet.

„Olyan, mintha nem hinnéd, hogy tényleg létezik az igazi”

– fogalmazta meg neki ugyanezt Fanni is. Erre a kritikára Dávid végre kicsikart magából egy konkrétabb elképzelést, a 29 éves anyukának vallotta be először, hogy el tudná képzelni vele a jövőjét.

A simogatás után azonban jött a megszokott balegyenes, mert az esti hármas randin a kajakos már úgy csapta a szelet Laurának, mintha Fanni ott sem lenne. A lány sértődötten el is vonult, amit a tapintatból elégtelenre vizsgázó férfi arra használt ki, hogy Laurát letapizza és vadul megcsókolja egy spontán éjszakai fürdőzésen.

Dávid másnap lestrapáltan érkezett az Annabellával és Evelinnel szervezett reggelire, amit a lányok persze nem is hagytak szó nélkül. A délelőtti kajakozással megjutalmazott Annabella végül nem jött ki rosszul a helyzetből, Evelin viszont ismét elbaltázta, így a kilencedik részben már alighanem csak epizódszerep jut majd neki – az újabb távozó szerepe.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás