promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Exatlonos csapattársa beszélt Csollány Szilveszter állapotáról
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ugyanaz lesz a helyzet, mint Kóbor János esetében, vagyis a közeli családtagok nem igazán szeretnének nyilatkozni.

Sok híresség szenvedett meg a koronavírussal, és sajnos közülük páran bele is haltak ebbe. Nem olyan rég az egész ország Kóbor Jánosért aggódott, most pedig Csollány Szilveszterért imádkoznak rengetegen.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász múlt hét elején került be a kórházba, miután elkapta a fertőzést. Most az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Covid-osztályán kezelik és az állapota jelenleg is súlyos.

Csollányt most egy különleges műtüdőeljárással tartják életben. A gépből elég kevés van Magyarországon, és nem is lehet mindenkin alkalmazni, mivel eléggé megterhelő a szervezet számára.

A tornász állapota körül nagy a titkolózás, de az Exatlonos csapattársa nem olyan rég nyilatkozott a Borsnak.

„Legutoljára december 2-án beszéltünk telefonon. Akkor már nem volt jól. Felesége is nagyon rosszul viseli ezt a helyzetet és direkt azért nem is hívom fel nap, mint nap, hogy ne traktáljam még tovább. Szeretném biztosra mondani, hogy fel fog épülni mihamarabb, és lehetőségem lesz még jó sokat beszélni vele. Egy nélkülözhetetlen része lett Szilveszter az életemnek és remélem még hosszú ideig az is marad”

- mondta Tóth Dávid a lapnak.

Vereckei István, Csollány egykori edzője arról beszélt, hogy nem tud kapcsolatba lépni Csollány Szilveszter feleségével, aki nagyon össze lehet törve. Ő is sok szóbeszédet hall a tornász állapotáról, és nagyon reménykedik abban, hogy fel fog épülni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás