promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Példátlan döntést hozott az egyik lány, most már tényleg vérre megy A Nagy Ő
Borítókép:  TV2/A Nagy Ő - Bachelor
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tóth Dávid úgy váltogatja a kedvenceit, mint más az alsógatyáit, és ezzel zavarba hozza a szívéért versenyzőket.

A Nagy Ő ötödik részében Annabella vált Tóth Dávid egyértelmű kedvencévé, akit elvitt quadozni, fürdőzni és pezsgőzni, cserébe pedig begyűjtötte tőle a jól megérdemelt csókokat. A hatodik részben azonban megint fordult a kocka, és a következő Rózsaceremónián a 29 éves marketingesnek újra izgulnia kellett.

Mindez az egyik új lány, Laura miatt történt, aki – valljuk be – úgy hiányzott a villalakóknak, mint lufiárusnak a nyílzápor. Az Angliából hazatérni készülő barna hajú szépséget Dávid kettős randira vitte Cintiával, de szinte egész idő alatt csakis vele foglalkozott.

„Laura berobbant, talán a szívembe is. A villában kezdett egy kicsit bezárkózni, de most újra kinyílt, és megfogott, nem is kicsit”

– áradozott róla csillogó szemmel a kajakos Stohl András műsorvezetőnek. Sokra egyelőre nem jutott a lánnyal, csak egy mélyebb beszélgetésig és egy meghitt ölelésig, mindezt azonban aggódva szemlélte a távolból a két legnagyobb rivális, Annabella és Fanni. Nem volt őszinte a mosolyuk.

Kért magának Dávidtól néhány percet a szilikonos szépség, Szandi is, aki egyre elhanyagoltabbnak érezte magát odabent. Emiatt pedig olyan döntést hozott, amilyenre még nem volt példa a párkereső negyedik évadában.

„Rájöttem arra, hogy számomra nem Dávid a megfelelő férfi, nem tudom magam elképzelni mellette az életben, és ezt valószínűleg kölcsönösen ő is így érzi. Ezért is gondoltam, hogy jobb, ha angolosan távozok”

– mondta ki a lány azt, amire már alighanem sok néző is gondolt. A visszalépés bátor elhatározás volt, amelynek az lett az eredménye, hogy az esti Rózsaceremónián a kajakosnak már csak egyetlen versenyzőt kellett elengednie.

Sokáig azt hihettük, hogy ez akár a korábbi kedvenc Evelin is lehet. Az ő gesztusai arról árulkodtak az előző részben meghívott életvezetési tanácsadónak, hogy búcsúzkodik, de a lány ezt egy privát beszélgetésben egyértelműen cáfolta Dávidnak.

„Eszem ágában sincs búcsúzkodni, még tudat alatt sem engedtelek el”

– győzködte a srácot és talán saját magát is. A bizonytalankodásával viszont azt érte el, hogy este, az utolsó szál rózsa átadása előtt még nem rendelkezett virággal. Vajon ő távozik a villából, vagy Vera, akivel szintén megragadt egy alsóbb szinten Dávid kapcsolata? Ez csak a hétfői folytatásban derül ki.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás