promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kocsis Tibor és szerelme közös fotójától hangos a magyar sajtó
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A magyar média nagyon felkapta Kocsis Tibor és szerelme közös képét, pedig nem először csinálták ezt.

Amióta Kocsis Tibor D. Tóth Kriszta műsorában nyilvánosságra hozta, hogy homoszexuális, a magyar média folyamatosan azt figyeli, hogy mikor tesz ki újabb közös képeket a szerelmével.

A minap éppen Ridley Scott A Gucci-ház című filmjének vörös szőnyeges, premier előtti vetítésén jelentek meg együtt, ahol egy közös képet is csináltak. Csütörtök délelőtt már attól volt hangos a magyar sajtó, hogy Kocsis Tibor most először jelent meg vörös szőnyeges eseményen a párjával, pedig két héttel ezelőtt az új Szellemirtók vetítésére is együtt érkeztek.

A poszt alatt volt, aki arról érdeklődött, hogy érdemes-e megnézni A Gucci-házat, mire Tibó azt felelte, hogy igen, de lehetőleg feliratosan nézze meg, aki megteheti.

A Gucci-ház megdöbbentő igaz történet a Gucci olasz divatház mögött álló családi birodalomról. Szerelem, árulás, hanyatlás, bosszú és végül gyilkosság szövi át azt a három évtizedet, ami során kiderül, mit jelent, s mennyit ér egy név, és meddig hajlandó elmenni egy család, hogy mindent uralma alá hajtson.

A film főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk, mint Lady Gaga, Adam Driver, Al Pacino, Jared Leto, Jeremy Irons, és Salma Hayek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás