promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kóbor János tényleg az életéért küzd – ismét nyilatkozott az Omega menedzsere
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ha jó híreket tudna közölni Trunkos András, akkor megtenné.

Az Omega énekese két hete került kórházba koronavírussal. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján ápolják, de a család és a menedzsere nem sok mindent árulnak el az állapotáról.

Annyi biztos, hogy Kóbor nem akarta beoltatni magát a koronavírus ellen. Mivel már 78 éves, az ő szervezetét jobban megviseli ez a küzdelem.

Közben megállás nélkül csörög az Omega menedzserének a telefonja, mivel a zenésztársak és persze a rajongók is nagyon aggódnak a frontemberért.

Ha jó híreket tudnának közölni, akkor megtennék, de ebből is lehet tudni, hogy Kóbor János állapota valóban súlyos, és közben az életéért küzd.

„Szerette volna, hogy az emberek fejében úgy szerepeljen, mint aki zenekarával a kis országunkból egy világsztárrá vált. Nyilván egy-két dolgot el kell mondanunk a rajongóknak, de nem akarjuk, és ő sem akarná, hogy bárki lássa a küzdelmét. Ezt tiszteletben kell tartanunk”

- nyilatkozta a Borsnak a menedzser.

Innentől már tényleg csak reménykedik mindenki, hogy Kóbor János sikeresen fogja megvívni ezt a harcot.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás