promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy a baj Győzike családjában: „lefújtuk a lagzit”
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Gáspár Zsoltiék lefújták az esküvőt, felesége annyira megharagudott rá, hogy el is zavarta otthonról.

Óriási lagzira készült Gáspár Zsolti és párja, Filoména. Gáspár Győző testvére úgy döntött, újra elveszi gyermekei édesanyját, de úgy tűnik, ebből nem lesz már semmi.

„Igen, igaz, lefújtuk a lagzit”

- erősítette meg a hírt a Blikk-nek Zsolti, aki nagyon kihúzta a gyufát élettársánál.

„Az a helyzet, hogy a feleségem nagyon megharagudott rám. Elkezdtük szervezni a ceremóniát, de mindenből kihagytam őt. Nem akartam én rosszat, csak úgy gondoltam, meglepem őt, ezért nem avattam be a dolgokba. Egyszer csak elszakadt nála a cérna, majd úgy döntött, nem lesz itt semmilyen esküvő, nem jön hozzám. Nagyon összevesztünk, kaptam a fejemre rendesen. Méni egyszerűen kibukott, el is zavart otthonról. Apám nem fogadott be, amikor bekopogtam hozzá, sőt, tőle is olyan sallert kaptam azért, amit tettem, hogy egyből észhez tértem”

Filoména azóta megbocsátott Zsoltinak, de továbbra sem akar hallani az esküvőről. A Farm VIP műsorvezetője azonban nem hajlandó letenni róla, bízik benne, hogy hamarosan újra oltár elé vezetheti szerelmét.

„Még nem tettem le róla, hogy oltár elé vezessem Ménit. Talán jövő nyáron meglesz a lagzi, igaz, jóval később a tervezett dátumhoz képest, de meglesz. Megígértem neki, hogy ő is beleszólhat majd a szervezésbe”

Ráadásul Zsoltinak most nem is lenne már ideje az esküvő szervezésére, hiszen belevágott egy kampányba, amivel az oltás fontosságára hívják fel az emberek figyelmét, emellett sokat segít a nélkülözőknek.

„Benne vagyok egy kampányban, a romatelepeket járjuk és felhívjuk a figyelmet az oltás fontosságára. Emellett adományokat, élelmiszert is viszek, jótékony munkát folytatok. Nekem szerencsésen alakult az életem, megvan mindenem, de addig nem nyugszom, amíg sok roma éhezik, nélkülözik. Addig járom a szegény vidéket, amíg mindenki be nem lesz oltva, és nem lesz élelem az asztalán”

- mondta Zsolti.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás