promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Molnár Gusztávval olyat tett az RTL Klub, hogy elhányta magát
Borítókép:  Molnár Gusztáv / youtube.com/LifeTV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Molnár Gusztáv úgy megerőltette magát a Nyerő páros egyik feladata miatt, hogy ki kellett dobnia a taccsot.

Pár napja ért véget az RTL Klub Nyerő páros című sikerműsora, amiben harmadik helyezést ért el Molnár Gusztáv és felesége, Fazekas Vivi. Rengeteg kemény próbatételt kellett kiállniuk, és volt, hogy fizikailag is kénytelenek voltak megerőltetniük magukat – sőt, a Drága örökösök sztárjával úgy kifogott egy feladat, hogy rosszul is lett.

Molnár Gusztáv és Fazekas Vivi volt a Life TV Ébredj velünk című reggeli műsorának vendége, ahol a híresség elárulta, hogy a Nyerő páros egyik versenyszáma után konkrétan elhányta magát, mivel annyira próbált jól teljesíteni, hogy végül megártott neki a dolog – szóval az RTL Klub műsora miatt elég kellemetlen helyzetbe került.

Látni lehetett a Nyerő páros szereplőin, hogy rendesen odatették magukat, és arra törekedtek, hogy a lehető legjobbak legyenek, de ez nem mindig volt elég – Molnár Gusztávék is csak azért estek ki a végén, mert már több testrésze is fájt, és egyszerűen nem bírta tovább folytatni a minden szempontból megterhelő játékot.

Itt lehet megnézni Molnár Gusztiék interjúját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás