promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ice Cube visszautasított egy 9 millió dolláros filmszerepet, mert nem akarta beoltatni magát
Borítókép:  Ice Cube / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ice Cube inkább kilépett a Jack Blackkel közös vígjátékából, csak ne kelljen beoltatnia magát.

A rapperből lett színész, Ice Cube eddigi pályafutása során olyan filmekben tűnt fel, mint például a Pofázunk és végünk, Birkanyírás, Végre péntek, 21 Jump Street - A kopasz osztag vagy a Tor-túra. A híresség már ezerrel készült az Oh Hell No című komédia forgatására, amiben Jack Black összejön az édesanyjával, de Ice Cube végül kilépett a projektből egy olyan dolog miatt, amit manapság sokak számára nehéz elfogadni.

Decemberben kezdődött volna az Oh Hell No forgatása, a producerek pedig azt kérték Ice Cube-tól, hogy oltassa be magát a koronavírus elleni vakcinával, de a színész nem volt hajlandó erre, ezért inkább felmondott – pedig állítólag 9 millió dolláros gázsit kapott volna a szereplésért, ami elég jónak számít.

Emiatt egy kicsit el is tolták Kitao Sakurai filmjének forgatását, hiszen most villámgyorsan keresniük kell valakit az oltásellenes Ice Cube helyére. Egy olyan színész kell, aki hajlandó beadatni magának a vakcinát, és szívesen mókázna egyet Jack Blackkel 9 millió dollárért – valószínűleg nem lesz nehéz dolguk a készítőknek, a rapper pedig szívhatja a fogát, mivel a döntése miatt rengeteg támadást kapott, és még egy jó adag pénztől is elesett.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás