promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Halálos fenyegetést kapott Galambos Lajos
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

„Szét lesztek b*szva!” – üzenték Galambos Lajosnak és ügyvédjének a trombitás fenyegetői, akik már nincsenek börtönben.

Megdöbbenve értesült Galambos Lajos a hírről, hogy kiengedték a börtönből azt a három férfit, akik azzal zsarolták a trombitást, hogy 200 millió forint ellenében befolyásolják a zenész ellen folyó eljárást – tudta meg a Blikk. A napilapnak nyilatkozott Galambos Lajos, aki azt mondta: egyáltalán nem érzi magát biztonságban, főleg annak fényében, hogy nemrég fenyegető üzeneteket is kapott az ügyvédjével együtt.

Tévé- és sajtó nyilatkozás nincs, szét lesztek b*szva Lajcsival. G*ci, kaptok a pofátokra is! Lajcsit figyeljük, ráb*szik, meg te is doktor. Lajcsi mondja majd a szembesítéskor, hogy ő akarta az egészet

– idézi a lap az elütésektől és helyesírási hibáktól hemzsegő fenyegető üzenetet.

„Már a kapott üzenetek után felvetődött a lehetősége annak, hogy jogosult vagyok a tanúvédelmi programra, amely azt jelenti, hogy folyamatosan vigyáznak rám a nyomozók, nehogy bajom essen. Elgondolkoztam azon, hogy igénybe veszem. Akkor a gyerekeimmel egyeztettem, hogy ők mit gondolnak róla, de azt mondták, nem érzik úgy, hogy erre szükség lenne. Ők Budapesten élnek, a védelem pedig csak rám vonatkozna, így akkor úgy határoztam, nem kell. Most, hogy tudom, szabadlábon van a zsarolóm, fokozott óvatossággal élem majd a napjaimat, és az biztos, hogy jobban figyelek mindenre”

– nyilatkozta a Blikknek Galambos Lajos, aki egyelőre nem tudja, hogy a levél miatt indult-e nyomozás; ahogyan azt sem, hogy ki küldte az sms-eket, valamint, hogy a csalók elleni eljárás hol tart.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás