promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bevállalta: a várandós Berki Mazsi félmeztelenül pózolt, ráadásul élőben fogja közvetíteni a szülést – fotók
Borítókép:  Berki Mazsi és Krisztián / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Berki Mazsi és Berki Krisztián pikáns fotósorozattal lepték meg az embereket, és elárulták, hogy komoly terveik vannak a szüléssel kapcsolatban, ugyanis élőben akarják közvetíteni.

Már jó ideje szeretett volna közös gyermeket Berki Krisztián és felesége, Mazsi, így természetesen hatalmas volt az öröm, mikor kiderült, hogy hamarosan egy kislánnyal bővül a család. Mazsi szinte bármelyik pillanatban szülhet, de még előtte félmeztelenre vetkőzött a HOT! Magazinban, amivel rendesen megbotránkoztatta a közönséget – utána pedig azzal sokkolta az embereket, hogy élőben fogja közvetíteni a baba születését.

„Őszintén mesélünk a HOT! Magazinban azoknak akik kíváncsiak ránk és azoknak is, akik csak azért olvassák, hogy megbotránkozzanak. Hisz manapság ez már divattá vált. Beleszólni és megmondani másoknak, hogy is kéne élni az életet. Élj úgy, ahogy jól esik, élj boldogan és élj úgy minden nap , mintha az az utolsó volna! Mutasd meg vagy ne mutasd, de ne engedd , hogy bárki befolyásoljon! Mert ez a Te életed!

Csodásan éreztem magam a fotózáson, az esküvőnk után az egyik leghittebb és legbensőségesebb fotózásunk volt így kettesben, de már három szív dobbanásával”

– írta Berki Mazsi.

Az biztos, hogy a sztárpár nagy meglepetést okozott a pikáns fotósorozattal, hiszen erre valószínűleg tényleg senki se számított, ráadásul a szülés élő közvetítésének ötlete is egészen meghökkentő – bár az is lehet, hogy kifejezetten zseniális a gondolat, hiszen ezzel is sikerült elérnie Berki Mazsinak és Berki Krisztiánnak, hogy újból róluk beszéljünk, és most kivételesen nem a büntetőfékezéses ügy miatt.

Itt lehet megnézni Berkiék bevállalós fotóit:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás