promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Schobert Norbi megmutatta, hogy van négy héttel a stroke-ja után – fotók
Borítókép:  Schobert Norbi / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Schobert Norbi nemrég nagyon megijesztette a rajongóit egy hirtelen rosszulléttel, de szerencsére már jobban van, ráadásul edzést is tartott.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt Schobert Norbi rosszul lett a háza előtt, elájult, és azonnal hívni kellett hozzá a mentőket. A kórházban kiderült, hogy enyhe lefolyású stroke-ja volt, de sikerült idejében segíteni rajta, így a fitneszguru megúszta komolyabb következmények nélkül a sokakat megrémisztő esetet.

Schobert Norbit sokáig szerető felesége, Rubint Réka ápolgatta, hiszen nagyon aggódott érte. Úgy tűnik, hogy Norbi négy hét elteltével szerencsére már sokkal jobban érzi magát – sőt, láthatóan annyira kicsattan az egészségtől, hogy a jelek szerint már edzést is tartott az Alakreform táborban, amit büszkén újságolt el a követőinek.

„4 hét és újra visszatérhettem. Köszönöm Istennek és mindenkinek aki szorított nekem”

– írta Schobert Norbi.

A híresség által posztolt fotók biztos, hogy meg fogják nyugtatni a rajongókat, hiszen Schobert Norbi mosolyogva, boldogan mozgott a többiekkel, ami jó eséllyel azt jelenti, hogy tényleg visszatért, ráadásul újult erővel:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás