promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vin Dieselt mindenki szétcikizte a pocakos „aputeste” miatt, ezért komoly elhatározásra jutott – fotó
Borítókép:  Vin Diesel / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szinte sokkolták a rajongókat azok a lesifotók, amiken hatalmas pocakkal láthattuk az éppen nyaraló Vin Dieselt, aki most kezdett el felkészülni a Halálos iramban következő részének forgatására.

Vin Diesel izompacsirtaként robbant be a köztudatba húsz évvel ezelőtt, és azóta is leginkább látványos akciófilmeket készít, amikben jól mutatnak a hatalmas izmok. A színész nemrég ünnepelte az 54. születésnapját, így érthető, ha esetleg egy kicsit visszább vesz az edzésből, de még ennek tudatában is rendesen meglepték a közönséget azok a pár hete kiszivárgott lesifotók, amiken pocakosan, „aputesttel” szerepel a világsztár:

Vin Diesel rengeteg támadást kapott a teste miatt, hiszen a legtöbben azt hitték, hogy folyamatosan jó formában van a Halálos iramban-filmeknek köszönhetően, de ezek szerint mindig csak a forgatás előtt pattintja ki magát, miután kiélvezte a jól megérdemelt pihenését – de nem kell aggódniuk a rajongóknak, hiszen a színész elhatározta magát, és máris elkezdett felkészülni egy kis gyúrással a széria 2023-ban érkező 10. részére.

Dominic Toretto megtestesítője most egy látványos Instagram-bejegyzéssel nyugtatta meg a követőit, hogy visszatért a konditerembe, hiszen a figura eljátszásához muszáj felszednie pár kiló izmot – sőt, Vin Diesel közben meg is kérdezte a követőktől, hogy kit szeretnének legközelebb mellette látni a filmvásznon, szóval jó eséllyel rengeteg izgalmat tartogat majd számunkra Halálos iramban-széria kétrészes lezárása.

Itt lehet megtekinteni Vin Diesel gyúrós képét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás