Puzsér Róbert megint a földbe taposta Ronaldót, miközben reagált a negatív kommentekre

Nemrég az egész világot megdöbbentette a hír, hogy Cristiano Ronaldo otthagyja a Juventust, és visszatér a Manchester United-ba. Sok focidrukkert elszomorította ez a bejelentés, de Puzsér Róbert kifejezetten örült annak, hogy Ronaldo végre „eltakarodik” Torinóból.

Természetesen voltak, akik osztották Puzsér szavait, de akadtak bőven olyanok is, akik keményen beleálltak az ország élesnyelvű kritikusába, hogy ne üsse bele az orrát olyasmibe, amihez nem ért. Erre reagált most Puzsér az alábbi cikkében, amit változtatás nélkül közölünk:

Amikor biztossá vált, hogy Cristiano Ronaldo végre szedi a sátorfáját, és elköltözik Torinóból, hogy Manchesterben mémesüljön tovább, a Juventus megtisztulása felett érzett elragadtatásomnak lelkes Facebook-posztban adtam hangot. Kifejezésre juttattam, hogy a mindig és csakis a saját brandjét építgető narcisztikus primadonna leigazolása már három évvel ezelőtt vállalhatatlan volt: a klub hagyományainak és identitásának feladását jelentette.

Bejegyzésemre válaszul kétféle hozzászólás érkezett. A kommentárok egy része Cristiano Ronaldo eredményeivel és címeivel – öt Bajnokok Ligája-trófeájával és öt Aranylabdájával – szembesített, és felháborodottan utasította vissza, hogy ezt a nagyszerű sportembert volt pofám narcisztikusnak és egoistának minősíteni.

Nos, soha életemben nem vitattam Ronaldo képességeit: tagadhatatlan, hogy kiváló futballista – jelzem ugyanakkor, hogy a kiemelkedő sportteljesítmény nem feltétlenül jár együtt egészséges pszichével vagy emberi minőséggel. A káprázatos futballsztár, akinek valamennyi gesztusa a kamerákkal kommunikál, nyilvánvalóan nincs egészséges viszonyban sem a nyilvánossággal, sem önmagával. Ahogy minden szabadrúgása előtt terpeszállásban mémeskedik, ahogy a góljai után a szögletzászlónál pózol, az minden, csak nem sport – cirkuszba, és nem futballpályára való. S hiába kiválók Ronaldo adottságai, gólt szabadrúgásból szinte soha nem szerez – mégsem állhat a labda mögé senki más, mert ez az ő előjoga. Hisz a labdarúgás célja köztudottan Cristiano Ronaldo gólja, és nem a csapat győzelme.

A hozzászólások másik része arra hivatkozott, hogy Cristiano Ronaldo Juventus-mezben egyáltalán nem volt sikertelen, hisz 98 bajnoki meccsén 81 gólt szerzett, s három év alatt kétszer lett bajnok és egyszer kupagyőztes, ez pedig kétségbevonhatatlanul kiváló teljesítmény. Nos, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy Ronaldóval a csapatban egyetlen idényben sem sikerült akár csak megközelíteni azt a 86 gólt, amit a Juventus az érkezése előtti szezonban elért. Két egyre gyötrelmesebben megszerzett bajnoki cím után Ronaldo harmadik olaszországi idényében a zsinórban kilencszeres bajnok Juventusnak épphogy sikerült megszereznie a negyedik helyet. Cristiano Ronaldo három Torinóban töltött éve alatt a Juventust három különböző vezetőedző irányította – egyikük sem bizonyult méltónak arra, hogy egy szezonnál tovább a hírneves CR7 edzője maradhasson. A célból eszközzé vált fultballklubnál megszűnt a sikereket hozó állandóság és folyamatosság, a szisztematikus munkát erőlködés és kapkodás váltotta fel. A Juventus ez alatt a három év alatt fokozatosan elvesztette dominanciáját az olasz bajnokságban.

Cristiano Ronaldo leigazolásának ideológiája az volt, hogy „vele lehet Bajnokok Ligáját nyerni”, a korábbi években a Juventus ugyanis két BL-döntőben is alulmaradt. Nos, Ronaldóval a csapatban a klubnak nem pusztán nem sikerült Európa trónjára felülnie, hanem előbb az Ajax a nyolc között, majd a Lyon és a Porto a tizenhat (!) között búcsúztatta a Juventust. Bizonyára ő hiányzott Torinóból a torna megnyeréséhez.

S ha a kudarc beismeréséhez mindez nem volna elég: a klub Ronaldo érkezésével szoros összefüggésben elveszítette a Juventust újjáépítő és hétszeres bajnokká tevő általános igazgatóját, hogy az Milánóba távozzon, és a rivális Interből faragjon bajnokcsapatot. Cristiano Ronaldo hároméves torinói kalandja három stadion árába került a Juventusnak, s leigazolásával két klasszis csatár, Gonzalo Higuaín és Mario Mandzukic sürgősen távozni kényszerült, a csapat ékköve, a briliáns képességű Paolo Dybala teljesítménye pedig tragikusan visszaesett, hisz a klub marketingosztálya és Ronaldo kórusban követelte meg, hogy rá épüljön a taktika, és minden támadást ő fejezzen be.

A hírneves modell leigazolása elsősorban mégsem gazdaságilag és sportszakmailag volt elhibázott lépés: a klub saját önazonosságára mért vele csapást. A Juventus elnöke, Andrea Agnelli azt képzelte, hogy leigazolta Cristiano Ronaldót, csakhogy Cristiano Ronaldo erősebb brand, mint az ő klubja, így a tranzakció eredménye az lett, hogy Cristiano Ronaldo igazolta le a Juventust – s bár a kaland végére a torinói egyesület lezuhant az olasz futball trónjáról, Ronaldo olasz gólkirály lett. A Juventus-szurkolók bizonyára világszerte büszkék és elégedettek. Ha ennek a három elátkozott évnek van tanulsága, akkor az az, hogy soha egyetlen játékos sem lehet fontosabb, mint a klub, ahol játszik – akkor sem, ha a nagy Lionel Messivel vív örökös gólversenyt, s akkor sem, ha nap mint nap saját márkájú alsóneműket, szénsavas üdítőitalokat, csípős csirkeszárnyakat, korpásodás elleni samponokat és borotválkozás utáni arcszeszeket értékesít.

[[cikk2]]