promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hajdú Péter roppant izgalmas fotót posztolt a menyasszonyáról
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Azt már eddig is tudtuk, hogy Hajdú Péter párja babát vár.

A televíziós műsorvezető és producer még tavaly szeptemberben jegyezte el Esztert, mivel lángolt köztük a szerelem. Már akkor tudták, hogy szeretnének közös gyereket, és Hajdú Péter nem olyan rég be is jelentette, hogy a párja várandós.

Eszter tavaly kétszer is volt állapotos, de mindkettő rosszul végződött. Mivel az első alkalommal ikreket várt, így három babát veszített el. Komoly lelki erőre vall, hogy a pár nem adta fel, és tovább próbálkoztak.

Hajdú Péternek a volt feleségétől, Sarka Katától már született két gyereke, és az új kapcsolatából most valóban érkezhet a harmadik.

Eszter tehát harmadjára terhes, pont ezért Hajdú Péterék az esküvőt is elhalasztották, és csak utána akarják megtartani, ha megszületett a baba.

Hajdú most egy friss fotót is mutatatott a párjáról, amin látszik, hogy már gömbölyödik a pocakja.

„A gyönyörű kismama”

- írta a képhez a műsorvezető, akik balszerencséjükre még a koronvírus delta variánsával is megfertőződtek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás