Azt már eddig is tudtuk, hogy Hajdú Péter párja babát vár.
A televíziós műsorvezető és producer még tavaly szeptemberben jegyezte el Esztert, mivel lángolt köztük a szerelem. Már akkor tudták, hogy szeretnének közös gyereket, és Hajdú Péter nem olyan rég be is jelentette, hogy a párja várandós.

Óriási bejelentést tett a Life TV – Ennek sokan fognak örülni!
Olvass tovább...
Eszter tavaly kétszer is volt állapotos, de mindkettő rosszul végződött. Mivel az első alkalommal ikreket várt, így három babát veszített el. Komoly lelki erőre vall, hogy a pár nem adta fel, és tovább próbálkoztak.
Hajdú Péternek a volt feleségétől, Sarka Katától már született két gyereke, és az új kapcsolatából most valóban érkezhet a harmadik.
Eszter tehát harmadjára terhes, pont ezért Hajdú Péterék az esküvőt is elhalasztották, és csak utána akarják megtartani, ha megszületett a baba.
Hajdú most egy friss fotót is mutatatott a párjáról, amin látszik, hogy már gömbölyödik a pocakja.
„A gyönyörű kismama”
- írta a képhez a műsorvezető, akik balszerencséjükre még a koronvírus delta variánsával is megfertőződtek.

Hajdú Péter nagyon kiakadt a gusztustalan vádak miatt: „Egyszerűen nem találok szavakat!!!”
Olvass tovább...

