promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A világ legnagyobb triceratops csontváza kerül kalapács alá - videó
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak aki szeretné megszerezni magának Big Johnt.

Gigantikus méretekkel bír az az őshüllő, amelyet hamarosan elárvereznek. A Big John becenevű dinoszarurusz 8 méter hosszú, koponyája 2,62 méter hosszú és 2 méter széles. Soha ekkora csontvázat még nem találtak.

A 66 éve élt triceratops mintegy 200 csontját találták meg, vagyis az állat mintegy 60%-a épen maradt.  A 2014-ben talált fosszíliákat Triesztben rekonstruálták. A csontokat kedden rakták össze a párizsi Marais negyed egyik galériájában, ahol több mint másfél hónapon át lesz látható. Ezt követően kerül a Hotel Drouot aukciósházba, ahol végül kalapács alá kerül.

A szakemberek a csontvázon talált nyomok alapján úgy vélik, hogy a kihalási események előtt élhetett, vagyis az utolsó dinoszauruszok egyikéről van szó. A lyukak arra utalnak, hogy egy küzdelemben pusztult el az állat.

Nincs kizárva, hogy Big Johnért akár 1,5 millió eurót is adhatnak, egy ilyen tétel a szakértők szerint nagyjából 10 embert érdekelhet a világon.

Egyébként az őshüllők csontjai iránt élénk az érdeklődés, az árak sokszor döntenek rekordot és meglepetésre sokszor ezek a leletek magángyűjtőkhöz kerülnek a múzeumok és kutatóintézetek nagy bánatára. A rettegett Tyrannosaurus rex ősapjának tartott Allosaurus egy 150 milliós példánya tavaly több mint 3 millió euróért kelt el Párizsban, míg New Yorkban 32 millió dollárt fizettek egy 67 millió éves Tyrannosaurus rex csontvázáért. Soha ennyit nem fizettek még dinó csontokért.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás