promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kitört a botrány II. Erzsébet körül, miután kiderült, mennyit szeretne fizetni az egyik alkalmazottjának
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Álláshirdetések jelentek meg a palota honlapján, az emberek azonnal kommentekkel árasztották el az egyik leírást.

Meghan Markle és Harry harceg angolos távozása után a királyi család botrányai folyamatosan napirenden vannak, sokszor megesik, hogy több évtizedes ügyekből gyárt a sajtó napi témákat. A Windsor-ház pénzügyei pedig még ennél is jobban érdeklik az olvasókat. Korábban már több cikk is született arról, hogy a ház közel 70 millió fontba kerül a brit adófizetőknek, ami körülbelül 29 milliárd forint évente, illetve sok szó esett Diana és Károly herceg esküvőjének anyagi vonzatairól is. A ceremónia 57 millió fontba került.

Az elmúlt napokban számtalan álláshirdetés jelent meg a királyi család oldalán, amelyek közül az egyik 25 ezer fontos, azaz 10 millió forintos éves fizetéssel jár. A pozíció pedig egy biztonsági munkatárs állást takar, akinek többek között a Buckingham-, a Windsor-palota, illetve a Sandringham-i és a Balmoral-i kastély alkalmazottjainak biztonsági átvizsgálása lenne a feladata.

A kritikusok szerint ez a fizetés egyáltalán nem "királyi", az angol átlag éves fizetés alatt van, miközben az álláshirdetés folyamatosan a család biztonságának érdekében végzett munka fontosságára reflektál.

A hír egy rakat fontos brit lap oldalán megjelent, és óriási kommentcunamit generált. A hozzászólók egy része szerint érdemes lenne a királyi család költekezéseit felülvizsgálni,  sokak szerint pedig magáról a családról és 21. századi szerepéről kellene végre vitát kezdeni.

A munkát amúgy ezekben a királyi kastélyokban kellene ellátni:

(via Stern.de)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás