promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Schobert Norbi elárulta a mocskos igazságot a lángosról, fagyiról és a mozis popcornról – videó
Borítókép:  Schobert Norbi / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Schobert Norbi azoknak üzent, akik szerint túl drágák az egészséges ételek, közben pedig lerántotta a leplet a fagyi, lángos és a mozis snackek mögött rejlő igazságról.

Schobert Norbi évtizedekkel ezelőtt eltökélte, hogy egészségesebbé teszi az országot, de úgy látszik, hogy az odáig vezető út botrányokkal van kikövezve, hiszen szinte bármit mond, mindig sikerül kiakasztania az embereket, pedig általában csak jót akar. Ettől függetlenül rengetegen egyet tudnak érteni az általában nyersen megfogalmazott gondolataival, amik rendszeresen nagy port kavarnak.

A híresség most készített egy kifejezetten figyelemfelkeltő videót, amit azoknak címzett, akik azért nem fogyasztanak egészséges ételeket, mert túl drágának tartják őket – és ez a felvétel még hozzá képest is egészen sokkoló lett.

Schobert Norbi általa hitelesnek tartott adatok alapján elárulta, hogy:

  • 3 gombóc fagyi édes tölcsérben, rolettivel nagyjából 1.500 Ft-ba kerül, pedig az előállítási költsége 310 Ft, ami azt jelenti, hogy körülbelül ötszörös áron értékesítik – ráadásul 85 gramm szénhidrát;
  • 1 darab sajtos-tejfölös-fokhagymás lángosért úgy 1.200-1.500 Ft-ot kérnek, pedig csak 160-180 Ft az előállítási költsége, szóval nagyjából nyolcszoros áron adják – 42 gramm szénhidrát tartalom mellett;
  • 1 nagy popcorn, 1 sajtszószos nachos és 1 cukros kóla 4.100 Ft-ért vásárolható meg a moziban, pedig mindössze 360 Ft az alapanyag ára, így itt kb. tizenkétszeres a szorzó – miközben közel 300 gramm szénhidrátot jelent.

Ezekben az összegekben nincsenek benne az egyéb költségek (mint például a bérleti díj), de még így is egészen elképesztő, hogy mekkora haszon van egyes termékeken, amiket előszeretettel vásárolnak az emberek, főleg nyáron.

Norbi elmondta, hogy gyakorlatilag „takarmányt” fogyasztunk moziban, így elgondolkodhatunk azon, hogy miért vagyunk hajlandóak ezért ennyit kifizetni, miközben sokalljuk a 30-50 százalékos árrést például egy Update-terméken – hiszen szerinte például a fent említett mozis menü árából 1,5 napnyi teljeskörű Update-étkezés kijönne.

„A mennyiségi táplálkozásnál sokkal olcsóbb és egészségesebb a minőségi táplálkozás”

– mondta Schobert Norbi.

Itt lehet megtekinteni a teljes videót:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás