promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ördög Nóra hatalmasat hibázott, most rajta nevet a fél ország – videó
Borítókép:  Ördög Nóra / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ördög Nóra felelevenítette azt a kellemetlen, de egészen vicces esetet, mikor a Rising Starban óriásit bakizott, ráadásul élő adásban.

Igazán aktív volt Ördög Nóra utóbbi pár hónapja, hiszen zsűritagként szerepelt a nagysikerű Dancing with the Stars című táncos műsorban, amiben Gabriela Spanic is feltűnt; majd el kellett költöztetni a férjével közös, szeretett kisboltjukat Balatonakarattyán, mert nagyon zavarta a lakókat a nyüzsgés; illetve kiderült, hogy ő lesz a Totem című, érdekesnek ígérkező műsor házigazdája is a TV2-n.

Sokan tartják Ördög Nórát az ország egyik legjobb műsorvezetőjének, hiszen mindig felkészült, kellemes kisugárzású és profi, de úgy tűnik, hogy a legjobbak is hibázhatnak, ugyanis a híresség most megosztott egy 2014-es videót a Rising Star című tehetségkutató élő adásából, amin hallhatjuk, ahogy egy hatalmasat bakizik.

„Életem konfja. Folyik a könnyem, annyira röhögök rajta mindig. Csak hogy jobb kedvünk legyen ebben a csodás időben...”

– írta a mókás felvételhez Ördög Nóra.

A Rising Star volt Ördög Nóra első műsora a TV2-nél, miután átigazolt oda az RTL Klubtól, így lehet, hogy izgult egy kicsit, vagy fáradt volt, ezért hagyta el a száját, hogy:

„Kék nyíl jobbra, ez az igen, piros nyíl balra, hogy ha igen. Hogy ha nem. Mi!? Igen...”

Itt lehet megtekinteni Ördög Nóra ciki, de nagyon vicces hibáját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás