promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lecsaptak a TEK-esek Szegedi Fecsóék zaklatójára
Borítókép:  Instagram / szegedifecsofficial
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A sztoriban annyi a csavar, hogy a férfi, aki Beáékat állítólag folyamatosan inzultálta, történetesen a modell ex párja, akivel van egy közös, négyéves kisfiúk is. A férfit őrizetbe vette a rendőrség.

M. Ádám, a TV2 Aranypart című reality műsorának egykori játékosa állítólag életveszélyesen megfenyegette Fecsót és Beát.

„[...] kitette a címemet is, meg azzal fenyegetőzött, hogy megver és megöl. Közölte, hogy nem érdekli őt az sem, ha életfogytiglanit kap, de ha megtalál, akkor kivégez engem is és Beát is” 

– mondta el Feleségek luxuskivitelben című műsor révén ismertté vált Szegedi Ferenc, azaz Fecsó, aki ezek után érthető okokból feljelentést tett a férfi ellen.

Fecsó kedvese, Bea, a gyámhatóságnál és a gyermekvédelemnél is eljárást indított a férfi ellen kiskorú veszélyeztetése miatt, ugyanis nem akarja többé, hogy a kisfiát volt párjára kelljen bíznia, még egy rövid időre sem.

„Egy ilyen ember mellett a gyermekem nincsen biztonságban, valamint nem is szolgálhat példával egy kisfiú előtt. Kezdeményeztem a kizárólagos felügyeletet is Medox érdekében, illetve elhatároztam, hogy nem adom oda neki a gyereket láthatásra sem”

– nyilatkozta a Blikknek. 

Bea exét azóta már őrizetbe vette a Terrorelhárítási Központ, mivel a férfi olyan videókat posztolt a közösségi médiában, amelyekben fegyver, illetve kábítószernek tűnő por látható.

M. Ádámot 72 órára őrizetbe helyezték, a BRFK megerősítette, hogy az ügyben jelenleg zaklatás miatt folyik eljárás, a vádlott azonban távoltartási végzés mellett szabadlábon védekezhet.

„Nem tartom jogosnak a 72 órás őrizetet, de legalább volt időm gondolkodni a dolgokról. Nem gondoltam komolyan a fenyegetést, csak hirtelen felindulásból tettem” 

– nyilatkozta M. Ádám a Blikknek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás