promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lebukott Szabó Ádám
Borítókép:  Ripost
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szabó Ádámot egy szál vörös rózsával a kezében fotózták le az utcán. Most kiderült, kinek vitte a virágot.

Szabó Ádámot elegáns öltözetben, vállán a harmonikájával, kezében pedig egy szál vörös rózsával kapták lencsevégre szerda este nyolc óra körül Budapest belvárosában.

Az énekest a Bors egyik szemfüles olvasója fotózta le, és azonnal elindult a pletyka, hogy vajon kinek vihette a virágot a tavaly nyár óta szingliként élő Ádám. A rajongók reménykedtek benne, hogy a zenész újra megtalálta a szerelmet, de a Bors megkeresésére Ádám kiábrándító választ adott a rózsára.

„Egy kiállításra voltam meghívva, ahol zenéltem. A rendezvényen minden résztvevő kapott egy szál virágot és egy pezsgőt is, én az utóbbit nem kértem, mert vezettem. A virágot egyébként azért hoztam el, mert odaadtam édesanyámnak. Ha udvarolni megyek, akkor virágcsokorral fognak látni az olvasók”

Tehát Ádám nem a leendő párjának adta oda a virágot, hanem annak a nőnek, aki örökre mellette marad, és aki mindig a legfontosabb lesz az életében.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás