promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Will Smith is politikai karriert fontolgat, noha „élete legrosszabb formájában” van
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Will Smith nemrég egy meglepően őszinte posztot tett fel az Instagramra, amelyben elárulja, hogy a koronavírus miatt élete eddigi legrosszabb formájába került. Kiderült továbbá az is, hogy politikai karrieren is gondolkozik. 

„Őszinte leszek mindenkivel – életem legrosszabb formájában vagyok” 

– olvasható a kép alatt, amelyen Will Smith diszkrét pocakkal, melegítőfelsőben és kisgatyában pózol a kertben. A poszt nagyon rövid idő alatt elképesztően sok like-ot kapott a rajongóktól, akik bizonyára maguk is át tudják érezni, miféle problémákkal küzdhetett a sztár a vírus kirobbanása óta.

Jelenlegi állapota azonban nem tartja vissza a színészt a nagy tervektől: nemrég arról beszélt, hogy a politikai karrier felé kacsintgat.

Will Smith politikai ambícióin már meg sem lepődünk, az elmúlt hónapokban ugyanis számos híresség bejelentette, hogy beleveti magát az államügyekbe. Nemrég a True Detective - A törvény nevében sztárja, Matthew McConaughey mondta, hogy szívesen elindulna a texasi kormányzói címért, valamint Dwayne „a Szikla” Johnson is komolyan fontolgatja, hogy birokra száll az USA elnöki címéért, akit az emberek – egy előzetes közvéleménykutatás alapján – igen nagy számban támogatnának.

Pár hete a volt olimpikon és transznemű híresség, Caitlyn Jenner is bejelentette, hogy indulna Kalifornia állam kormányzói címéért.

„Azt hiszem, egyelőre még várok, hogy egy kicsit megtisztuljon az iroda, aztán még átgondolom” 

– mondta az 52 éves Will Smith politikai ambíciói kapcsán.

„Nem is tudom, úgy érzem, van véleményem, optimista és bizakodó vagyok, hiszek az emberek egymás iránti megértésében és egy harmonikus élet lehetőségében. Szóval mindenképp kiveszem a magam részét a dolgokból, függetlenül attól, hogy mindez megmarad művészi szinten, vagy esetleg kimerészkedem a politika színterére.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás