promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megérkezett a Fatal Error várva várt száma, a Veled más a helyzet - mutatjuk a klipet is
Borítókép:  Bikali Sándor
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Új dallal és új klippel jelentkezett a magyar zenekar.

A Fatal Error zenekarnál a 2021-es év tartalmasnak ígérkezik, hiszen dupla lemezzel is jelentkeznek, méghozzá Művirágok Karneválja címmel. Az első lemez majd júniusban lát napvilágot, ennek az előfutára a most megjelent dal, a Veled más a helyzet, amelynek már a klipjét is megtekinthetitek.

Mint mondják, a dal különlegessége, hogy a csapat énekfronton kiegészült Mirtse Korival a Kontraszt zenekarból, így megszületett az első duett a zenekar történetében. 

Rimóczi Zsola, a zenekar frontembere pedig így nyilatkozott az új felállásról:

“Amikor megírtuk a dalt, a témája és a dinamikája miatt eleve női énekkel képzeltük el, Korit évek óta ismerjük, a tavalyi akusztikus koncertünk során már zenéltünk is együtt, egyértelmű volt, hogy vele szeretnénk megcsinálni. Nagyon élveztük a közös munkát.”

A Művirágok karneválja dalok szempontjából a zenekar egyik legszínesebb lemeze lesz, a személyes kedvencük pedig éppen a most debütáló szám.

Hallgassátok nagy szeretettel!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás