promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV10: VV Vivinek végre teljesül a nagy álma
Borítókép:  Forrás: RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Való Világ 10 győztese, VV Vivi hatalmas álma teljesül. Már régóta vágyott arra, hogy megcsináltassa a melleit, ennek most el is érkezett az ideje. 

Szinte teljesen megváltozott az élete VV Vivinek, aki két hónappal ezelőtt nyerte meg a Való Világ 10-et. A lány azóta teljesen máshogy néz ki, mint a műsorban. Szőkére festette a haját, és műszempillát is csinálatott magának. A Fókusznak elmesélte, hogy így sokkal jobban érzi magát. Elmondása szerint a barna haj borzalmasan állt neki, de erre csak akkor jött rá, amikor visszanézte magát az adásokban. Vivi arról is beszélt, hogy nemsokára megvalósítja nagy álmát, ugyanis megműtettit a melleit. 

 

,,Pár hét múlva megyek műtétre és szépek lesznek a cicijeim. Egy kicsit félek a mellműtéttől, de már régóta erre vágytam, úgyhogy eljött az ideje”

- mondta Vivi a Fókusznak, aki azt is elmesélte, hogy bár Bálint a valóságshow alatt nem volt közömbös a számára, később megbeszélték, hogy csak barátok maradnak. Vivi, ha Budapesten jár rendszeresen Bálintnál lakik. A Való Világ 10 győztese jelenleg nagyon élvezi a semmittevős hétköznapokat, de nemsokára újra munkába szeretne állni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás