promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Curtis exe kitálalt - már a közös gyermeküket várta, amikor megtudta, hogy megcsalta a rapper
Borítókép:  Forrás: Blikk.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Curtis korábbi párja és gyermekének az anyja, Krisztike tiszta vizet öntött a pohárba. Hűtlenség miatt lett vége a kapcsolatuknak. - írja a legfrissebb Story magazin

Curtis és Krisztike tavaly augusztusban jelentették be, hogy külön úton folytatják tovább, de hangsúlyozták, hogy továbbra is jó viszonyban vannak. Kisfiuk, Doni boldogsága a legfontosabb a számukra, valamint azt is, hogy nem egy harmadik fél miatt mentek szét. Úgy tűnik ez még sem egészen így volt, ugyanis kiderült, hogy a rapper a kapcsolatuk alatt többször is megcsalta Krisztikét, aki akkor már terhes volt. 

„Már úton volt a kisfiunk, amikor tudomást szereztem a hűtlenségéről. Amikor először szembesítettem, letagadta, ám olyan konkrét információk jutottak a birtokomba, hogy aztán ő is belátta, nincs értelme ködösítenie. Pár hónapig még próbáltam elfogadni az elfogadhatatlant, de végül olyannyira megmérgezte a kapcsolatunkat a félrelépés, hogy úgy döntöttem, új életet kezdek”

– nyilatkozta az anyuka a Story Magazinnak, aki azt is elárulta, hogy ő kezdeményezte a válást.

„Nem vagyok elhagyott feleség! Persze, nem mintha bármilyen jelentősége lenne, de én döntöttem a válás mellett. Pár héttel ezelőtt a válókeresetet is beadtam, felkerestem egy ügyvédet és már elindítottuk a folyamatot.”

Hozzátette, hogy nem gondolta volna, hogy így végződik a házasságuk. Hiába bízott Curtisben, nem hitte, hogy valaha hűtlen lesz hozzá, mindig tisztelte, és azt hitte, az érzés kölcsönös, de rá kellett jönnie, hogy nem az. Krisztike számára továbbra is kifiuk, Doni boldogsága a legfontosabb. Curtis november óta alkot egy párt Barnai Judit profi kosárlabázóval. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás