promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Exatlon-humbug: még az alvás is kamu a műsorban
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Exatlon Hungary az a műsor, amiben még az alvást is megjátsszák a játékosok. Nem hiszed? Itt a bizonyíték!

Az Exatlon Hungary szerda esti adásában olyan történt, amire senki sem számított: Suti Andrásnak egy veseprobléma miatt kellett abbahagynia a versenyt. A sokkoló hír magát Andrást is megdöbbentette, hiszen ő sem tudott róla, hogy ilyen problémája lenne. Ez azonban megmagyarázta az elmúlt napok rosszulléteit.

A továbbiakban viszont nem az előző adással fogunk foglalkozni. Néhány napja közöltünk egy cikket, amiben Lilkó sérülésének körülményeit vizsgáltuk. Tudniillik a nézők közül többen is felfigyeltek arra, hogy Lilkó nem vett részt a mexikóiak ellen folytatott küzdelemben, ami felháborította őket. Mint kiderült, ez amiatt a sérülés miatt történt, amit a dominikaiak elleni összecsapás során szerzett. Az alábbi cikkben erről sokkal részletesebben olvashattok.

Szerkesztőségünkhöz számos visszajelzés érkezett ennek a cikkben a megjelenése után, amelyekben persze kaptunk hideget és meleget is, de voltak, akik arra biztattak minket, hogy vigyük tovább ezt a tényfeltáró vonalat, és foglalkozzunk az Exatlon Hungary furcsaságaival.

Egyik olvasónk kérését teljesítjük a mostani cikkben, aki azzal keresett meg minket, hogy feltűnt-e már nekünk, hogy a versenyzők mikroporttal aludnak.

Rögtön az elején leszögezném, hogy ez a kijelentés ebben a formában nem teljesen igaz, mindazonáltal van benne igazság. A következőkben bebizonyítom, hogy az Exatlonban még az alvást is megjátsszák.

Induljunk ki onnan, hogy tisztázzuk, hogy az Exatlon Hungary-ben nincsenek telepített kamerák, mint a Való Világban. Egy nagy létszámú, komoly stáb dolgozik nap mint nap azon, hogy a nézők a hétköznapokon néhány órára kikapcsolódhassanak, és szórakozzanak a műsor alatt.

A forgatást mindig egy előre meghatározott időpontban kezdik el reggel, de ez nem úgy történik, hogy a stáb halkan belopózik a versenyzők lakhelyére, és addig filmezik őket, amíg fel nem ébrednek. A játékosoknak már ébren kell fogadniuk a stábot, hiszen mindannyiuknak fel kell rakni a mikroportjukat, amivel a hangot rögzítik. Ha észrevettétek, minden versenyző egy nyakláncot visel a pályán kívül, aminek a végén van egy fekete pamacs. Az maga a mikrofon, az egység pedig a versenyzők derekához van rögzítve, és a kettőt egy hosszú fekete zsinór köti össze.

(Krisztián és Iza kemény ébresztésben részesítette Virág Andrást. Persze ő is mikroportban aludt, mi?)

Ez a zsinór a versenyzők hátán látható mindig. Még reggel is, amikor ”alszanak”. Nyilván nem feküdhetnek le egy mikroporttal felszerelve, mert az rosszabb esetben nem lenne egy olcsó pihenés. Gondoljunk bele, ők maguk sem tudnának nyugodtan, kényelmesen aludni, tudván, hogy egy méregdrága eszköz van a derekukra erősítve, amiben ha kárt tesznek éjszaka, annak nem fog örülni a stáb.

Viszont a műsor miatt szükség van olyan reggeli jelenetekre, amitől a néző elolvad és azt mondja, hogy jajj de aranyosak, hogy így törődnek egymással, és szeretik egymást a versenyzők. Persze nagyon cuki, amikor valaki öleléssel kelti fel a társait, vagy amikor Krisztián és Iza nagy zajjal ébresztették Virág Andrást, de pontosan ezek a hangrögzítő eszközök árulják el, hogy mindez meg van rendezve, és a reggeli szunyókálások is meg vannak játszva.

(Wald Ákos a Nemzetek Viadala második napján így ébresztette a Kihívókat, akik forgatásra készen pattantak ki az ágyból.)

A cikkben több videót is mellékeltem, amelyekben pontosan ebből a hangrögzítő eszközből láthatjátok, hogy nem minden arany, ami fénylik, és bizony ebben a sportversenynek becsomagolt valóságshowban csak azok az igazán őszinte pillanatok, amiket már a kamerák nem vesznek. A magam részéről kiváncsi lennék, hogy mikor véget ér egy napi forgatás, és a stáb visszamegy a szállásukra, akkor a versenyzők miről beszélgetnek, mit csinálnak; amellett, hogy kipihenik magukat a másnapi futamok előtt.

Ha ti is észrevettetek már valamilyen furcsaságot a műsorban, és szeretnétek, hogy foglalkozzunk vele, nyugodtan írjátok meg nekünk!

(Nehéz az ébredég a Bajnokoknál. Főleg bedrótozva.)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás