promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A Kossuth-díjas Nagy Feró már tudja is mire költi az elismeréshez járó jutalmat

A Kossuth-díjas Nagy Feró már tudja is mire költi az elismeréshez járó jutalmat

Borítókép:  Beatrice offical
Színes
Kategória fejléc

A Beatrice frontembere nem magára akarja elherdálni a pénzt.

Vasárnap március 15-e alkalmából nyilvánosságra hozták, hogy kik kapták meg a Kossuth, illetve Széchenyi-díjakat. A díjazottak között ott volt Harsányi Gábor, Tátrai Tibor, dr. Karikó Katalin - akinek a koronavírus-járvány miatt lehetett rengetegszer hallani a nevét - és a „nemzet csótánya”, Nagy Feró is.

Az idők során többször változott a díjjal járó adó- és illetékmentes juttatás nagysága. Az induláskor igen tekintélyesnek mondható, 20 ezer forintos összeget 1955-ben 50 ezer, 1964-ben 100 ezer forintra emelték. A fokozatok egységesítése után, 1977-ben 80 ezer forint lett a jutalom, amely 1985-ben 200 ezer forintra nőtt.

A díjjal járó jutalom összege 2013 óta a bérből és fizetésből élők előző évi (a Központi Statisztikai Hivatal által számított), országos szintű nettó nominál átlagkeresetének hatszorosa, ötvenezer, illetve százezer forintra való felkerekítéssel. A nagydíjjal járó jutalom összege a díj összegének kétszerese, megosztott díj esetében a kitüntetettek személyenként a díjjal járó összeg felére jogosultak.

A pénzcentrum számításai szerint ez körülbelül 19,3 millió forint lehet.

Nagy Feró nagyon örült az elismerésnek, és már azt is tudja, hogy mire akarja költeni a pénzt, ami a díjhoz jár.

„Az unokáimra költöm. Nekem megvan mindenem, de szeretném az ő jövőjüket biztosítani. Karácsonyra és a születésnapokra is babakötvényt vettem nekik, ez most is így lesz, csak vastagabban fog majd a toll. Simán lehet, hogy mire ők 18 évesek lesznek, én már nem élek, de mondhatják, milyen rendes volt a nagypapa, van miből elindítani a felnőtt életüket. Ennél többet nem adhatok”

- nyilatkozta a Blikknek az énekes-dalszerző, aki bízott benne, hogy ha már jelölték, akkor be is fogja zsebelni a díjat.