promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ez a két apáca állítólag démonűzés céljából szegte meg a kijárási korlátozást
Borítókép:  unilad.co.uk
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az ördögűzést Írország elnökének, valamint az ország legfőbb törvényhozóinak állítólagos gonosz szellemeinek elűzésére tartották.

Ezt állítja legalábbis az Irish Examiner. A lap szerint a két apáca decemberben Corkból Dublinba utazott (közel 220 kilométert tettek meg), hogy részt vegyenek egy hagyományos, latinnyelvű ördögűző misén. Csakhogy abban az időszakban éppen kijárási tilalom volt Írországban a koronavírus miatt.


Forrás: Irish Examiner

A dolog úgy derült ki, hogy el kezdett terjedni egy videó az interneten a miséről, amelyen a résztvevők – köztük a két apáca is – azért imádkoznak, hogy „a sátán hagyja el ezt a helyet”.


Forrás: unilad.co.uk

A két apácának egyébként már korábbról is volt priusza, az azonban egyelőre nem világos, hogy a dolognak ezúttal lesz-e jogi következménye a kijárási korlátozás állítólagos megszegése miatt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás