promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ő Gáspár Virág szerelme – fotó
Borítókép:  MindenegybenBlog
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Győzike kisebbik lánya, Gáspár Virág nem túl gyakran mutatkozik sajtónyilvánosság előtt. Most azonban kivételt tett, és bemutatta szerelmét. 

A TV2 Tények Plusz című műsora készített riportot a fiatal párral, akik kicsit meséltek magánéletükről is. A szerelmesek elmondták, hogy néha durvább viták is kialakulnak köztük, el is árulták, hogy ennek mi az oka.

„Csak néha veszekszünk igazán, de az durva szokott lenni, akkor szalad mindenki. Legtöbbször azért, mert Virág féltékeny. Emellett amikor hívnak haverok, hogy menjek át, kérlel, hogy ne hagyjam ott. Sokat vagyok vele, de mégse elég. Csak kicsit kérek, de azt se lehet"

– árulta el Krisztián a TV2 műsorában.  

Persze ettől függetlenül nagy a szerelem. Virág emellett pedig életmódot is váltott a fiú hatására, sokat edz és diétázni kezdett, szinte rá sem ismerni a fotókon.

„Amikor elkezdtem Krisztiánnal a kapcsolatomat, még ducibb voltam, a kapcsolatunk kezdete után fél évvel kezdtem el fogyókúrázni, edzeni, amit most is tartok, mert szeretnék még fogyni. Rossz volt vásárolni, mert nem kaptam magamra ruhát. Most jobban is érzem magam a bőrömben"

– mondta Virág a műsorban.

De vajon mit szól Győzike Krisztán és lánya kapcsolatához?! Instagramra posztolt fotója alapján talán kiejelenthető, hogy elfogadta a fiút, és jól megvannak, nem tűnik a képen olyan tipikus, "vaskalapos" apukának. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás