promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csepregi Éva elmondta a véleményét az oltásról
Borítókép:  NLC.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Csepregi Éva még tavaly év végén, karácsony körül esett át a koronavírus megbetegedésen. Szerencsére azóta már teljesen rendbe jött, most pedig elárulja, hogy ő mit gondol a vakcináról. 

A 67 éves énekesnő kimondhatjuk, hogy abszolút a veszélyeztetett korosztályba tartozik, éppen ezért Csepregi hisz a vakcinában, sőt, véleménye szerint ez lehet az egyetlen megoldás. 

Elmondta, hogy ha az oltáson múlna, hogy tud-e koncertezni, egyáltalán nem válogatna a vakcinák között, bárhonnan érkező oltást elfogadna. A sztár nem tart az ellenszertől

„a hatvanas években voltam gyerek, akkor gyermekbénulás, himlő és rubeola ellen is oltottak minket, én kárát ennek nem láttam"

– fogalmazott a Blikknek adott interjújában. 

Az oltásról továbbá elmondta, hogy ő is részben az internetről tájékozódik, azonban véleménye szerint az orvosok és szakemberek meglátását is ki kell kérni a vakcináról. Szerinte az internet néha tévútra vezeti az embereket. 

„...amennyi haszna és csodája van az internetnek, szerintem annyira veszélyes is. Sok az ellenőrizetlen hír és tartalom, ami könnyen megtéveszti az embert. Az egyik honlap szerint egy vakcina tökéletes, a másik szerint pedig az a legrosszabb, hát kinek hihet az ember? Próbálok mindennek utánaolvasni és orvossal is konzultálni, hogy mi az igazság"

– árulta el Csepregi Éva. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás