promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV10: VV Virág csak most nézte meg rendesen VV Dani férfiasságát, aztán meg is kóstolta – 18+
Borítókép:  RTL Klub offical
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagyon érdekes jelenetek zajlottak le a fürdőszobában VV Virág és VV Dani között, ahol volt is szex, meg nem is.

VV Virág és VV Dani kaptak bőven jeleket a kiválasztáson, de végül VV Vivi utolsó szavazata döntött, miszerint VV Mercinek kell majd párbajoznia a héten.

Virág kicsit aggódik, hogy az esztergomi lány őt fogja kivinni magával az összecsapásra. Ha ez így lesz, akkor megtörténne a tinik harca! Akárhogy nézzük, ezek a lányok még nagyon fiatalok - elég sok nézőnek mai napig sokkoló, hogy VV Virág még csak 18, míg VV Merci 19 éves.

VV Dani és VV Virág bár néhány embernek egyre ellenszenvesebb lesz, jelenleg biztonságban és remekül érzik magukat a villában. Már elég sok helyszínen csinálták, köztük a vécében is, de most a fürdőszobában kezdtek el pajzánkodni. VV Dani közben a köntösével igyekezett kitakarni a 18 karikás jeleneteket.

Mint a legtöbb szex előtti, vagy szex utáni párbeszédük, ez is elég viccesen indult:

VV Virág: Csinálj már valami műsort amúgy nekem. Most miért nem tudsz csinálni?
VV Dani: Te csináljál műsort
VV Virág: Ennyit kapsz most… Hány centi a f…od Dani?
VV Dani: Miért?
VV Virág: Hány centi?
VV Dani: Nem tudom.
VV Virág: Nekem tetszik nagyon. Azt kell, hogy mondjam, hogy jó!

Ezután jött a szájjal való kényeztetés, majd VV Virág könyörgött, hogy tegye be neki Dani, de ez nem történt meg, szóval kiült a csalódottság a 18 éves lány arcára.

Míg a párocska a fürdőben enyelgett, a többiek a konyhában megpróbáltak összehozni egy adag nokedlit. Mondanunk sem kell, hogy katasztrófa lett belőle.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás