promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brutálisan megváltozott a Harry Potter-filmek egyik sztárja, ma már senki nem ismer rá - fotó
Borítókép:  Profimedia.com
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pedig most is szerepel a Netflix egyik nagysikerű sorozatában, de biztos, hogy nem jöttetek még rá, hogy kisgyerekként Harry Potterrel játszott egy filmben.

Harry Melling egykor Dudley Dursley-t játszotta a Harry Potter-filmekben, most pedig a Netflix egyik nagy dobásában, a Vezércselben Harry Beltike szerepét kapta. Melling úr felnőtt, és nagyon lefogyott.

A nagy fogyás amúgy már az utolsó Harry Potter-filmek előtt bekövetkezett, így félt is, hogy a helyére kasztingot írnak majd ki. Végül úgy oldották meg, hogy a karaktere nem jelent már meg az utolsó filmekben.

28 kilót dobott le rövid idő alatt, amikor egy színházi szerepére készült.

Kép: Warner Bros Netflix

Potter egykori unokatestvérére ma rá sem lehet ismerni, így nem meglepő, hogy az új filmjeiben sem ismertek sem tudjátok, hogy hol játszott előtte pontosan. Melling a Mirror-nak egy vele készült rövidke interjúban úgy indkokolta az életmódváltást, hogy nem szerette volna, ha beskatulyázzák, szeretett volna olyan filmes és színházi karriert befutni, ahol sokkal több szerepet eljátszhat, de túlsúlyos kisfiúként erre csak korlátozottan lett volna lehetősége.

Itt egy nemrégiben vele készült beszélgetést is láthattok.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás