promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eva Mendes visszavonult?
Borítókép:  KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ma már szinte minden sztártól megszokott, és talán elvárt is, hogy aktívan tudósítson életéről a különböző közösségi-média platformokon. 

Eva Mendes viszont az elmúlt időszakban láthatóan visszavett az online jelenlétből, ezért a rajongók már a legrosszabtól tartottak, attól hogy a gyönyörű színésznő visszavonult. Ez részben igaz is, azonban a valós okot maga a sztár árulta el.

„Mostanában nem posztoltam, mert az egyik gyerek azt mondta, túl sokat van a kezemben a telefonom. Tudtam, hogy magára veszi, hiszen még gyerek, magára vesz mindent... Jókat beszélgettünk, bocsánatot kértem tőle, és megígértem neki, hogy jobban figyelek majd rá. Én is ráeszméltem, hogy csak azért, mert itthon vagyok, nem vagyok mindig velük"

mondta Eva Mendes.

Ezt azért persze a hivatalos Instagram-oldalán közölte követőivel, akik így talán megnyugodnak, hogy nem veszítik el kedvencüket, csak mostantól kevesebb tartalmat látnak majd tőle. Mendesnek és párjának, Ryan Goslingnak egyébként két kislánya van: Esmeralda Amada 6, Amada Lee pedig 4 éves. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás