promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
VV10: az illemtanár sokkolódott – kukkantsatok be a villalakók önfejlesztő órájába

VV10: az illemtanár sokkolódott – kukkantsatok be a villalakók önfejlesztő órájába

Borítókép:  RTL Klub offical
Színes
Kategória fejléc

Az illemtanár teljesen ledöbbent, hogy a Való Világ 10 játékosai még a büntetés után sem tudják abbahagyni a káromkodást.

A villalakók nem henyélhetnek, mert a Nagy Testvér úgy döntött, hogy szeretné őket kicsit fejleszteni, szóval olyan az egész, mintha a nyolc bent maradt embernek vissza kellene ülnie az iskolapadba. Bár ezen mindig sokan poénkodnak a különböző VV-fórumokon a kommentelők, hogy a 18 éves VV Virágnak továbbra is ott lenne a helye.

Szóval hiába volt illemóra, a játékosok túl bátran használták az obszcén szavakat, így a káromkodásuk mértéke alapján súlyokat kellett magukra rögzíteniük. A csapat mivel nem tudott leállni a trágárkodással, kaptak plusz súlyokat is.

Ezek után VV Bálinton elég nagyot röhöghettek a nézők, akiből a következő óra előtt rögtön kikívánkozott egy csúnya szó:

Nagy Testvér: Az önfejlesztő óra most kezdődik.
VV Bálint: A legjobbkor f.szom!

Az órát VV Vivi rögtön egy kis nyalizással kezdte, de aztán jött a fekete leves:

„Amióta elfogytak a súlyok 36, pontosabban most már 37 káromkodás hangzott el. Meglepő számomra, hogy ezt már észre sem veszitek”

- vezette fel a dolgokat a csalódott illemtanár, aki bejelentette VV Moh büntetését, aki súlyok nélkül ment ki a vécére.  

Előkerült VV Dani péniszvakargató szokása is, de hogy lesz ebből megoldás? Kukkantsatok be az önfejlesztő órába, és ott minden kiderül.