promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csonka Andrást megváltoztatta a koronavírus, teljesen új dologba fogott bele
Borítókép:  Lead Yourself
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Csonka András a napokban – január 16-án – ünnepelte az 56. születésnapját. Hogy mennyire nem érzi magát öregnek, hogy mit csinálna másképp és mi az a három szó, amit mindenkinek ki kellene tudni mondani, arról saját kanapáján ülve elmélkedett.

Csonka András édesapja nyomdokait követve lett színész, de a gyerekkori álmaiban még egészen más szerepelt.

„A színház előtt az éneklés volt a nagy álmom. Bár papírom a színészetről van – immár 30 éve – az, hogy énekelhetek is külön öröm. Kamaszként imádtam a slágerlistákat, az akkori popzenét. Arról álmodoztam, hogy majd fent állok a színpadon és az emberek csápolnak a koncertjeimen. Aztán tényleg így lett. Ebből megtanultam, hogy érdemes azokra az álmokra is emlékezni, ami régen volt, mert bármikor valóra válhat”

- mesélte a Lead Yourself interjúsorozatban a színész, akinek 1997-ben jelent meg az első saját lemeze.

Bár az ország egy sorozatban ismerte meg a nevét, mint a Família Kft. Picije, azóta viszont színészként nem szerepelt a tévében.

„Pedig lenne hozzá kedvem, játszanék újra sorozatban, de nem szoktam nyomulni és nem is tudok. Mikor a Família Kft. véget ért, azt gondoltam, hogy nekem elég volt ebből a műfajból. De most nézőként is rákattantam, igaz ez a pandémiának is köszönhető: sorozatfogyasztó lettem”

- tette hozzá András.

Ám, nem csak ez változott meg az életében a koronavírus-járvány óta.

„Tavasszal még nem éreztem azt a fajta bizonytalanságot és félelmet, amit most igen. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a vírus utáni életünk, az újraindulás. Ki marad életben, és ki nem... Túlélik-e például azok a színházak, melyekben játszom? 50 felett éreztem meg azt, hogy nagyon rövid az élet ahhoz, hogy valami kimaradjon. Pedig most a magánéletemet és a szakmai életemet sem tudom úgy élni, ahogy szeretném. Nem tudom, hogy lesznek-e lehetőségek, ez kicsit rossz érzéssel tölt el. Persze közben új dolgokat is felfedez magában az ember. Én videós platformokat kezdtem gyártani. Ott vagyok a Tik-Tokon, az Instagramon, csinálom a Facebook-élőket, próbálom ezzel magamat és a közönséget is doppingolni”

András életéből a mozifilm forgatás teljesen kimaradt, szerepálmai nincsenek. Inkább az a fontos számára, hogy mindig legyen munka és lehetőség.

„Nem mondhatjuk azt, hogy öregek vagyunk, ennyi volt. A kíváncsiságunk legyen meg és akkor mindig nyitottak leszünk az újra. Persze, ez a pozitív életszemlélet nem mindig könnyű, nekem sem. Nem sikerült úgy egyensúlyba hozni az életem, ahogy azt elképzeltem. Nyilván, a magánéletem ezt megsínylette. Sok mindent a szőnyeg alá söpörtem, és gyáva voltam ahhoz, hogy úgy éljem az életem, ahogy szerettem volna. A gyávaság abból adódik, hogy nem tartottam elég fontosnak azt, amiben hinnem kellett volna. Például, ha egy kapcsolatomról kiderült, hogy az nem fog működni, akkor azt nem úgy fejeztem be, ahogy illett volna, inkább elkoptam. Nem álltam oda karakánul. Nem hibáztathatok ezért senkit, csak magamat. Bátrabbnak kellett volna lennem, de még most sem vagyok az. Ennek ellenére hiszek abban, hogy mindenkinek van lelkitársa, és nem is csak egy. Lehet, hogy én nem tudok kellően kompromisszumot kötni? Igaz, megszoktam, hogy független vagyok a színházban és a magánéletben is”

Ami pedig a rossz tulajdonságait illeti: a dolgok halogatása és a türelmetlenség. Szívesen változtatna rajtuk, ha lenne rá egy tökéletes recept. De nincs. Viszont van három szó, amit ő éppen édesapja rossz példáján tanult meg kimondani. Ezek a „szeretlek”, „köszönöm” és a „bocsánat”. András szerint, aki ezeket ki tudja mondani az egy bátor, érzelmes ember, és aki ezt kimondja, abban minden megvan, amit ő fontosnak tart a másikban.

A színésszel készült interjút teljes egészében alább nézhetitek meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás