promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Baukó Éva durván nekiment Tóth Gabinak: Aki “k*rvának” áll, ne csodálkozzék, ha megb*sszák!
Borítókép:  Baukó Éva / via indirekt.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az egykori villalakó, Baukó Éva kicsit sem finomkodott, és kőkeményen beszólt Tóth Gabinak, amiért állítólag kirúgatott a munkahelyéről egy negatív kommentelőt.

Azt már megszokhattuk, hogy a Való Világ negyedik szériájából ismert Baukó Éva nem fél megosztani a közönséggel az őszinte, és sokszor botrányos véleményét. Pár hónapja például a raktárkoncertek miatt akadt ki, és Tóth Gabival is összeszólalkozott, most pedig úgy néz ki, hogy azóta sem javult a kapcsolatuk, hiszen kifejezetten neki üzent, miután kiderült, hogy az énekesnő kirúgatott egy negatív kommentelőt a munkahelyéről – bár Tóth Gabi azóta elárulta, hogy ez nem igaz, és csak kiforgatták a szavait.

„Tíz éve vagyok közszereplő! Mint közszereplő, tűrnöm kell a kritikát, Magyarország első számú botrányhősnőjeként, az elmúlt 10 évben, a halálos fenyegetésektől, a legcifrább szitokszavakig mindent kaptam már én és a családom is a kommentelőktől! Talán én vagyok az egyik olyan ismert nő, aki a legocsmányabb és legdurvább hozzászólásokat kapta, újságcikkek illetve személyes fotók alatt! Tóth Gabi karácsony előtt kirúgatott egy kommentelőt az állásából tönkretéve egy család karácsonyát! Eszembe sem jutott soha, hogy felkeressek és felnyomjak egy negatív trollt a munkaadójánál! Tóth Gabi nem tudja eldönteni, hogy a NER-ben vagy a Kádár-rendszerben van-e. Tóth Gabinak üzenek: Aki “k@rvának” áll ne csodálkozzék, ha megb*sszák! (Gabikám, ha egy kommentelő ennyire felb*sz, akkor hagyd a közszereplést és maradj csendben, van felvétel a Tesco-ban!) Magyarországon az önbíráskodás bűncselekmény!!!”

– írta posztjában Baukó Éva, majd alatta kommentben ennél jóval személyesebb támadást is intézett Tóth Gabi ellen:

„Szar hangja van... ha a tetoválásait lenyúznák és eladná az többet érne mint a hangja meg a zenéi.”

Az biztos, hogy a híresség most sem fogta vissza magát, hiszen nagyon durva dolgokat írt Tóth Gabinak, ennek pedig jó eséllyel még lesznek komolyabb következményei, hiszen egyikük sem arról ismert, hogy csak úgy hagynák, hogy bárki pocskondiázza őket, vagy beszóljon nekik – főleg nem nyilvánosan.

Itt lehet megtekinteni Baukó Éva eredeti bejegyzését:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás