promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meg akarják verni Alekoszt
Borítókép:  Velvet
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az egykori ValóVilág játékos, Alekosz taxisnak állt. Módszere miatt azonban a különös megnyilvánulásaival és fecskében bóklászással ismertté vált valóságshow szereplőt fel akarják jelenteni, el akarják kapni, meg akarják verni.

Az egykori ValóVilág játékos, az élet alsógatyás „császára", Alekosz a koronavírus-járvány második hullámának idején úgy döntött, taxisofőrnek áll. Elméleti jellegű elgondolása mögött az a felismerés áll, hogy a jelenlegi helyzet miatt több lábon kell állnia. És a taxizást amiatt is választotta, mert éjszakánként nehezen alszik. Szóval Alekosz belecsapott a taxizásban, immár több mint egy hete.

Az RTL Klubtól kapott nyereményautójával szállítja az utasokat, kocsijába pedig beszereltetett egy cb-rádiót, azért, hogy hallja a forgalmazást, s előbb odaérjen a helyszínre, mint más autós. Alekosz módszere azonban nem mindenkinek tetszik, sőt. 

„Fel akarnak jelenteni, el akarnak kapni, meg akarnak verni. Tipikus taxis hozzáállás. Ezért is a küldetés! Morált vinni az utasautóztatásba! Amikor felhívom a figyelmüket arra, hogy a testi bántalmazás garázdaság, a garázdaság pedig Magyarországon bűncselekmény, akkor általában csak nevetnek. Ez is tipikus taxishiéna hozzáállás. Volt, aki egyenesen a lakásomra akart jönni! Megadtam neki a címem, mondván, jöjj! Eddig még nem jött. A magam részéről örülnék, ha autórongálásig, vagy tettlegességig, dulakodásig fajulna a dolog, mert az tökéletesen bemutatná a mai magyar taxitársadalom romlott és züllött állapotát. Ezen változtatni kell! Most már nemcsak taxisofőr, hanem fedett tesztutas is leszek”

– mondta a VV 4 győztese a Ripostnak. (A bulvárlap azért jelzi, érdemes fenntartással kezelni a kijelentéseket.) Alekosz a fenyegetések hatására megtekintette a Szomszédok egyik ikonikus jelenetét, azt, amelyikben Taki bácsit (azaz Zenthe Ferencet) lefogták a taxisok. Ezen felbuzdulva az egykori valóságshow-szereplő elhatározta, változtat a dolgokon.

„Láttuk a sorozatban is este, hogy Taki bácsit lefogták a taxisok! Ha már a sorozatban is ez a példa, akkor itt már tényleg baj van. Ezen változtatni kell” – mondta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás