promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Funkció, dizájn, közösség – Motorépítőműhely a legendás Népszigeten
Borítókép:  PX
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Budapest Detroitjaként is emlegetett Atno Forge egy egészen más oldalról közelíti meg a motorkerékpározást és annak minden velejáróját. Hiszen mi lehet jobb annál, ha a végtelen utakat saját, egyedi tervezésű, gondos kezek munkájával összerakott „vasunkkal” róhatjuk, mindezt egy jó közösségben? 

Az egykori öntöde – mely ma már a klubműhely helyszínéül szolgál – még az 1910-es évek végén, az ipari fejlesztés korában épült és kapta meg végleges funkcióját. A legtöbben hajógyárként ismerik, és meg merem kockáztatni, hogy több budapesti családban visszamenőleg biztos találunk olyan rokont, aki egykor a népszigeti gyárban dolgozott. Egyfajta központi hely volt akkor, a maga történelmével, sztorijaival, amiket a mai napig őriznek a falak.  

Tehát a feladat adott volt: az egykori ikonikus gyártelep új funkciót kapjon, mely megtartja a régi értékeket, mégis képes megújulni és valami olyat létrehozni, ami korábban nem volt.  

Az Atno Forge-nak ez sikerült. Ami először megfogalmazódik egy motorosban, amikor megérkezik a műhelybe az, hogy „itthon vagyok”. Az indusztriális tér teljesen szakít a megszokott motorszervizekkel vagy motorépítő műhelyekkel. Olyan kisugárzása van, hogy még az is kedvet kap a motor bütyköléséhez, aki korábban ódzkodott attól. A jó hír, hogy itt meg is teheti.  

„Itt minden adott ahhoz, hogy valaki megszerelje a motorját. Mi adjuk a szerszámokat, ha szükséges, segítünk beszerezni az alkatrészeket, és persze biztosítjuk a helyet, illetve, ha van rá igény, tanácsokkal látjuk el. Emellett vállaljuk egyedi motorok teljeskörű tervezését és megépítését is”  

– mondja Izrael Norbert.  

A csináld magad – „Do it yourself” – attitűd nem csak magára a szervizelésre, hanem a helyre és a tulajdonosra is jellemző. Ahogy Norbert fogalmaz:  

„Szeretünk motorozni és szeretünk alkotni. Ez a szemlélet az alapja annak a közösségnek is, ami a nyitás óta létrejött a helyen.”  

 

Az Atno Forge figyelmet fordít a motoros közösség fenntartására, bővítésére. Saját szervezésű vásárok (ahova bárki jelentkezhet), előadások, közös túrák alkalmával hozzák össze a ridereket. Na, de nehogy a filmekből megszokott motoros bandákat képzeljük el, szó sincs ilyenről. Inkább hívnám ezt egy nagy baráti társaságnak, akik mindenkit várnak kettő, négy vagy akár… nagy gázzal egykeréken. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás