promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Cipő még hét évvel a halála után is segített egy súlyosan beteg kisfiún
Borítókép:  Cipő / via noihirek.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már hét év telt el a Republic egykori énekesének, Cipőnek a halála óta, de még így is tudott segíteni az SMA-s Zsombinak.

Nagyon nehezen tudták feldolgozni a rajongók, mikor kiderült, hogy Bódi László, azaz közismertebb nevén Cipő 2013. március 11-én, 47 évesen elhunyt. A Republic legendás énekesét a mai napig sokan gyászolják, hiszen a hazai zenei élet egyik meghatározó alakja volt, és ezt az is bizonyítja, hogy most egy jótékonysági árverésen rengeteg pénzt adtak a pólójáért.

„Büszkén jelenthetem be, hogy nem kevesebb mint 260 ezer forint gyűlt össze a kis Zsombi gyógykezelésére. Én már fel is vettem a kapcsolatot a kisfiú édesanyjával, aki természetesen nagyon örült”

– mesélte a Ripostnak a licit szervezője és a Republic egykori alkalmazottja, Nagy Tibor Péter.

A Mohikán zenekar énekeseként ismert Nagy Tibor Pétert nagyon meghatotta az SMA-s Zsombi története, ezért elhatározta, hogy segít neki, így felajánlotta Cipő féltve őrzött ruhadarabját, az ebből befolyó összeget pedig a súlyosan beteg kisfiúnak adta. Bódi László így még holtában is tudott pozitív változást hozni valaki életébe, ez pedig egészen szívszorító.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás