promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Nagyon megrázott minket a halálhíre" – gyászol a Gáspár család
Borítókép:  Trenka Attila / Index
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nagyon megrázta Gáspár családot, hogy egy közeli barátjuk koronavírus-fertőzés következtében elhunyt. Mint azt Gáspár Bea elárulta, nem számított számított rá, hogy Nógrádmegyerben, „az Isten háta mögött" felütheti fejét a járvány.

„Sosem voltam vírustagadó, de bevallom, azt gondoltam, hogy Nógrádmegyerben, itt az Isten háta mögött biztonságban vagyunk. Éppen ezért, március óta csak akkor hagytam el a település határát, ha elkerülhetetlen volt, és itt a faluban is minden szabályt szigorúan betartottam, vagyis viseltem maszkot, ha kiléptem a kapun és ügyeltem a távolságtartásra is"

– mesélte a Ripostnak Gáspár Bea, aki ezidáig nem tapasztalta meg közvetlen környezetében a vírus jelenlétét. Most azonban kiderült, hogy a család barátja nemrég belehalt a koronavírus-fertőzésbe. A férfi a faluban lakott és mentőstisztként dolgozott.

„Jól ismertük szegény embert. Mondhatjuk, hogy a családunk közeli barátja volt. Mentőtisztként dolgozott és feltehetően munka közben fertőződhetett meg a vírussal. Bíztunk benne, hogy a szervezete legyőzi, hiszen életerős ötvenöt éves férfi volt, de sajnos nem így lett. Nagyon megrázott minket a halálhíre...” – mondta Bea asszony.

A történtek után Gáspár Bea eldöntötte, szeretné, ha ő és családtagjai mihamarabb megkapniák a koronavírus-fertőzés elleni védőoltás. Ennek érdekében már regiszrált is az online felületen.

„Bízom a hazai szakemberekben, akik majd engedélyezik a szérumot, és nem foglalkozom a rengeteg virusszkeptikussal, akik mindenféle ál és rémhírt terjesztenek az interneten” – tette hozzá.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás